A zuhanást megállította a Manchester City, de a vérátömlesztést nem tudja elkerülni

Megtanul-e veszíteni, aki eddig nem kényszerült rá erre?

Némi túlzással így is leírhatnánk Pep Guardiola helyzetét a Manchester City kispadján. Na, nem mintha nem élt volna át a katalán szakember nagy csúcs- és mélypontokat edzői pályafutása alatt, de az elmúlt hónap sikertelenségéhez – a remek idénykezdést követő hét tétmeccses nyeretlenség, ebből hat vereség – hasonlót még nem tapasztalt. A rövid, de annál látványosabb zuhanórepülés végét a Nottingham Forest elleni győzelem jelentette, de a tűzoltásnak és a hibajavításnak még koránt sincs vége. A kérdés: hogyan lehet megreparálni a világ egyik legjobb csapatának páncélján keletkezett réseket?

Mielőtt ezzel foglalkoznánk, kanyarodjunk még vissza arra, hogy mennyire szürreális a tény: Guardiola edzői pályafutása 18. évében került először ilyen rossz szériába. Guardiola 2007. szeptember 2-án ült le először bajnokin a kispadra – egy Premia–Barcelona B (0–0) meccsen a spanyol Tercera Divisiónban –, és egészen mostanáig nem fordult elő, hogy csapata hét mérkőzésen át nyeretlen maradjon. Ez legalább annyira hihetetlen, mint Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo karrierjének számai, és egyszerre jelzik azt, hogy Guardiola milyen erősségű együtteseket irányított, illetve azt, hogy mennyire kiváló edző.

Illusztrációképp: a szintén a kor legnagyobb edzői közé sorolható Carlo Ancelotti kapásból egy hétmeccses bajnoki nyeretlenséggel nyitott 1995-ben a Reggiana kispadján…

Ő az első hónapokban letudta azt, amivel Guardiola most ismerkedik. Edzői karrierje második hónapjában került a kirúgás szélére és kellett valahogy kihúznia csapatát a gödörből.

Az edzők döntő többségének (majd mindegyikének?) tapasztalata sokkal inkább Ancelotti, mintsem Guardiola élményeire hajaz. A krízis előbb jön, semmint utóbb, a kezdeti kisebb-nagyobb döccenők hozzátartoznak a szakvezetők karrierjéhez. Guardiola rajtja sem volt zökkenőmentes – állítása szerint 2007 decemberében, egy rázósabb időszak után maga is elgondolkodott azon, hogy fel kellene adnia eredeti elképzelését –, de aztán a Barcelona B elkapta a fonalat. Az ifjú tréner az idény végén átült a Barcelona első csapatának kispadjára, a sztori többi része pedig már a nagy nyilvánosság előtt zajlott.

Majd’ 950 tétmérkőzéssel és negyven trófeával később aztán megérkezett az igazi válság. Erre mondhatjuk, hogy Guardiolának luxusproblémái vannak, meg azt is, hogy maga a statisztika jól mutatja, miért ő a futballtörténelem egyik legkiválóbb edzője és egyik legnagyobb idealistája.

De hogy menedzsel egy korszakos edző egy váratlan válságot?

Guardiola Manchester Cityje a futballtörténelem egyik leggyilkosabb gépezete.