Nemzetközi foci

Van Nistelrooyt éltette, Lopeteguit gyalázta saját közönsége

Darren Staples / AFP
Ruud van Nistelrooy győzelemmel mutatkozott be a Leicester City kispadján
Darren Staples / AFP
Ruud van Nistelrooy győzelemmel mutatkozott be a Leicester City kispadján
Ruud van Nistelrooy edzői pályafutásában abszolút szerencsét hozott eddig a Leicester City: a holland szakember ősszel négy meccsre ugrott be a Manchester United élére, ebből kétszer éppen a Leicestert verte meg, majd miután kinevezték a kiscsapat élére, kedden győzelemmel folytatta Premier League-karrierjét.

A Leicester City úgy győzte le a West Ham Unitedet, hogy Vardy révén már a 2. percben vezetést szerzett, ezt a 60. percben El-Hanusz növelte az előnyt, a 90. percben pedig Daka vágta be a harmadikat. A 3-1-es végeredményt a ráadás harmadik percében Füllkrug állította be.

Létfontosságú három pontot szereztünk. Ismerjük a Premier League szintjét, tudjuk, hogy minden meccsen mindennek rendben kell lennie. Edzenünk és fejlesztenünk kell a védekezésünket, a támadásunkat és a labdaszerzésünket. Sok dolgon kell dolgozni, de nagyon elégedett vagyok a három ponttal

nyilatkozta a korábbi holland válogatott csatár, akit pénteken neveztek ki a mindössze 12 Premier League-mérkőzés után kirúgott Steve Cooper helyére.

Amíg Van Nistelrooyt ünnepelte a közönség, addig Julen Lopeteguit gyalázta a West Ham szurkolótábora. A legutóbbi 12 élvonalbeli meccsükből mindössze három győzelmet arattó londoniak spanyol menedzsere azonban azt állította, hogy nem hallott semmit.

„Én edző vagyok, nem tisztem foglalkozni a körülöttem történtekkel. Ha a futballról beszélünk, akkor szerintem egy jó meccset vívtunk. De hatékonyságban javulnunk kell. Még sok meccs van előttünk, sok pontot lehet szerezni, hiszek ezekben a játékosokban” – mondta.

Premier League, 14. forduló

Leicester City – West Ham United 3-1 (1-0)
gól: Vardy (2.), El-Hanusz (61.), Daka (90.), illetve Füllkrug (90+3.)

 

Ipswich Town – Crystal Palace 0-1 (0-0)
gól: Mateta (59.)

Olvasói sztorik