A magyar válogatott 1954-ben rendezett utolsó hazai találkozója előtt a Népstadion igazgatósága közölte: „A november 14-én megrendezésre kerülő magyar–osztrák labdarúgó-mérkőzés jegyei szabad forgalomban árusításra nem kerülnek. A jegyigényléseket a sportegyesületei elégítik ki, tehát céltalan akár sportköri, üzemi vagy egyéni jegyigénylésekkel a Népstadion igazgatóságához fordulni. Az eddig beérkezett jegyigénylésekre a Népstadion igazgatósága a levelek nagy tömege miatt válaszolni nem tud, az igényléseket az illetékes sportegyesületekhez továbbítja. A mérkőzésre mindennemű pályabelépő érvénytelen.”
A Képes Sport szerint egy kis srác belépő nélkül is kitartott a tömegben a meccs előtt. „Ha nincs jegyed, mire vársz itt, fiacskám?” – kérdezte tőle egy szurkoló a kapuknál. Mire az élelmes gyerek így válaszolt:
Hátha a tumultusban megsérül egy néző, és cserére lesz szükség…
Ausztriából hatvan autóbuszból álló karaván indult Budapestre, összesen több mint kétezer osztrák drukker érkezett a találkozó megtekintésére. Hódi László, az IBUSZ főosztályvezetője udvariasan nyilatkozott: „Reméljük, az osztrák labdarúgó-rajongók – az eredménytől függetlenül – szép emlékekkel távoznak majd fővárosunkból.”
A magyar szurkolókkal nem nagyon törődtek, a lezárások miatt a 7-es autóbusz a Népstadion helyett a Városligetbe szállította az utasokat, onnan kellett átgyalogolni az arénába. A humorista-sportújságíró Tabi László megjegyezte: „A perspektíva kissé aggasztó. Ha így megy tovább, a külön autóbuszok jövőre a Széna térre viszik a drukkereket.”
Ugyancsak tőle származnak ezek a gondolatok a változatlan zsúfoltságról: „Hogy mit jelent a teltház a Népstadionban, azt szemléltetően csak úgy lehetne kifejezni, ha a nézők centiméterekben meghatározott szélességét is összegeznék. Három fő, az három fő. De a három fő, helyesebben a három főhöz tartozó három csípő össz szélessége lehet 1 méter, ám lehet 2 méter is. Egy emberre 40-42 centiméternyi ülés jut. Aki sovány, s ezen felül jól gazdálkodik a 40 centivel, vígan él, azazhogy vígan ül. De három kövér ember élete egymás mellett már-már olyan kényelmetlen, mint egy társbérlet. Jómagam két másik kövérrel ültem, és csak akkor tudtam a zsebembe nyúlni cigarettáért, ha a magyar csapat gólt lőtt. A középső kövér ugyanis ilyenkor felállva tapsolt, így azután a játék alatt öt cigarettát szívtam összesen. Négyet a négy gólnál, az ötödiket akkor, amikor a szomszédom 11-est követelt.”
Puskás Ferenc szintén szenvedett, menni is alig tudott, miután október utolsó napján a szegedi Juhász Tibor 6:1-nél agyonrúgta a Honvéd 7:2-es győzelmével záruló bajnoki meccsen. Ráadásul Machos Ferenc is sérült volt, míg Bozsik József néhány nappal a találkozót megelőzően orbánccal megbetegedett.
Az osztrákoktól az az Erich Probst hiányzott, aki 1953 szeptemberében öt gólt ért el a portugálok lemészárlásakor (9-1). A bécsi csatár a csúnyán elvesztett Rapid–LASK bajnoki találkozón (2-5) még csúnyábban összeverekedett a linzi Alfred Teinitzerrel, ezért rendőrségi eljárás folyt ellene könnyű testi sértés címén, és Walter Nausch szövetségi kapitány kénytelen volt kihagyni a keretből. (A korábban szintén a Rapidban futballozó Teinitzer Probsttal együtt nyert bronzérmet az 1954-es vb-n. A keret utolsó túlélője volt 2021. április 20-án, 91 éves korában bekövetkezett haláláig.)
A világbajnokság második és harmadik helyezettjének rangadója nagy csatát ígért, de a Grosics (Oláh) – Buzánszky, Lóránt, Kotász, Lantos – Szojka, Hidegkuti – Sándor, Kocsis, Czibor (Palotás), Fenyvesi összetételű magyarok úgy húzták el az ellenfél nótáját, ahogyan az Állami Tűzoltóság Zenekara fújta a himnuszokat meg a szünetben a térzenét (4-1).
Pedig a Puskás dublőreként, a balösszekötő posztján játszó és onnan az első gólt szerző Czibor Zoltán fél óra múltán a combjához kapott; Palotás Péter jött be helyette. Volt tartalék bőven: a második magyar gólt Palotás érte el. Aztán Kocsis bombafejese és Sándor Károly Csikar-szögből rúgott gólja következett, minek következtében a mámoros közönség mindent megbocsátott, Nausch kapitány pedig leköszönt.
Lemondott Takács II József is, mégpedig a mérkőzés megtekintéséről, mert ugyanakkor – délután kettőkor – kezdődött a Kábelgyár–Kaposvári Kinizsi NB II-es osztályozó, amikor Vincenzo Orlandini olasz játékvezető először sípjába fújt a magyar–osztrákon. A legendás „kis Taki” akkor a Kábelgyár edzője volt, csapata 1-1-et ért el. A Somogyi Néplap szerint a 800 néző „inkább csak küzdelmet látott, mint szép játékot”.
Bezzeg a 94 ezer! Még az osztrák lapok is áradoztak honfitársainkról. A Wiener Montag azt írta:
A magyarok a világ legjobb labdarúgói. Ezen a tényen a vb-döntőben elszenvedett vereségük sem változtat.
A Welt am Montag pedig leszögezte: „E vereségen nincs mit szépíteni.”
A brit Daily Herald így kommentált: „A mérkőzés puszta komédia lett, a magyarok játszadoztak ellenfelükkel. Puskás és Bozsik nélkül is megmaradt ugyanaz a régi ritmus, a pompásan olajozott gépezet, amely ellenállhatatlan és fáradhatatlan. A Czibort váltó Palotás méltó helyettese volt Puskásnak, habár művészete még nem érte el a »nagymester« színvonalát. A legnagyobb feltűnést Sándor, a kis termetű, turbina meghajtású jobbszélső keltette, akivel szemben bármely védelem tehetetlen lett volna.”
Az Esti Budapest is Csikart állította a középpontba: „Sándor játékát aligha felejtik el azok, akik vasárnap délután a Népstadionban a csodálat jelzőit csak úgy ontották a csatár nagyszerű produkciója láttán. Sándor minden eddigi játékát felülmúlta. Feltartóztathatatlan volt, beadásai mérnöki pontossággal szálltak csatártársaihoz, és a végeredményt beállító gólja – nagyszerű elfutás után – igazi Sándor-gól volt!”
Erről a főhős így emlékezett meg:
Azért lett a lövésemből gól, mert Kurt Schmied rosszul, a kapufa meg jól helyezkedett.
Mándi Gyula „állami edző”, Sebes Gusztáv szövetségi kapitány segítője örömmel konstatálta: „Válogatottunk tartalékosan is megérdemelt győzelmet aratott. Az első félidőben kiegyensúlyozottabb volt a játék, a szünet után azonban nagy fölénybe kerültünk. A magyar csapat minden egyes tagját dicséret illeti, amiért végig lelkesen, nagy akarással küzdött, és az utolsó percig bírta az iramot.”
Remekelt a Bécsben 3-1-re győztes, Gellér – Kovács II, Börzsei, Dalnoki – Kovács I, Dékány – Tóth II, Csordás, Virág, Szusza, Tóth Mihály összeállítású B válogatott is, amelyről a Népsport megállapította: „Nem volt gyenge pontja.”
Az osztrák B kapuját Pelikan őrizte. Természetesen nem elvtárs: úr.
