A Liverpool 1974-ben olyan labdarúgók sorát vonultatta fel, akik brutális meccsszámokat produkáltak: Ian Callaghan 841, Ray Clemence 657, Emlyn Hughes 654, Tommy Smith 628, Chris Lawler 540, Steve Heighway 470 mérkőzésen szerepelt a vörösök csapatában. Ray Kennedynek (389) vagy a kétszeres aranylabdás Kevin Keegannak (321) szinte már szerénykednie kellett az összesen 5241 – átlagban 403 – találkozót számláló társaságban.
Az FTC ezzel szemben kiállította az egyformán 18 éves Kelemen Gusztávot és Szabó Ferencet, az egyaránt 19 esztendős Rab Tibort, Nyilasi Tibort, Ebedli Zoltánt, Onhausz Tibort, Magyar Istvánt, Takács Lászlót.
Ám a liverpooli KEK-mérkőzés 1-1-gyel zárult, mert Pablo Ibanez spanyol játékvezető hosszabbított, és a ráadás második percében Máté János bravúros szólóval egyenlített.
Egy évvel korábban a PMSC előbb Horváth Árpádot és Füsi Jánost kérte cserébe Mátéért, de sem a védő, sem a csatár nem akart Pécsre költözni. Aztán Magyart és Takácsot próbálta kisírni a vidéki csapat, ám ez sem sikerült. Majd Szekeres Ambrus, a PMSC intézője azt nyilatkozta: „Jártunk Nyilasinál és a szüleinél, ő pedig aláírta az átigazoló lapot. Aztán kaptunk egy levelet, amelyben Nyilasi visszavonta átigazolási kérelmét.”
A Dunántúli Napló 1973. július 23-i számának első oldalán ez a cím virított: „Máté az FTC-ben edz. Lakás, gépkocsi, 60 000 forint.”
Nyolc nappal később a Népsport közzétette: „Az MLSZ átigazolási bizottságának határozata szerint Máté Jánost – a sportolók nyilvántartási és minősítési szabályzatának 24. pontja alapján – 1973. július 30-i hatállyal a Ferencvárosi Torna Clubhoz átigazolták.” A hivatkozás a 24. pontra azt takarta, hogy „a játékos kezében van egy olyan papír a Pécsi Dózsa elnökségétől – a PMSC jogelődjétől –, amely leszögezi: Máté az átigazolási időszakban más NB I-es csapathoz távozhat”.
Az FTC jól járt vele, akárcsak 1968 januárjában a saját nevelésű Branikovits László bevetésével. A Ferencváros akkor a Vásárvárosok Kupájában találkozott a Liverpoollal, ám három kulcsjátékosát – Géczi Istvánt, Mátrai Sándort és a friss aranylabdás Albert Flóriánt – nélkülöznie kellett. Ez a trió már az 1967. november 28-án rendezett első találkozón is hiányzott, ám a Népstadionban – Katona Sándor góljával – az FTC győzött 1-0-ra.
Majd az Anfield Road hótól fehér pályáján szintén a zöldek nyertek 1-0-ra, a gólt a 18. születésnapját 1967. december 18-án ünneplő Branikovits lőtte. Utóbb az FTC döntőt játszott a VVK-ban, és minimális különbséggel (1-0, 0-0) alulmaradt a Leeds Uniteddal szemben.
A hetvenes évek Ferencvárosa is európai kupadöntőig menetelt. (A bázeli döntőben a Dinamo Kijevvel szemben vesztett 3-0-ra.) Pedig az angol lapok arról cikkeztek: „Liverpoolban az az általános vélemény, hogy a Ferencvárosnak nem lehet még egyszer olyan szerencséje, amilyen az első mérkőzésen kísérte.” Majd a visszavágó után a The Guardian elismerte:
A Liverpool nem volt eléggé erős a ferencvárosi védelem áttöréséhez. Sajnos még helyzetet sem tudott kialakítani.
Az Üllői úton, amelyet a Képes Sport szerint „zsúfolt nézőtér, forró hangulat, ragyogó ferencvárosi teljesítmény” jellemzett, 0-0-val zárult a parti, a megalakulásának hetvenötödik évfordulóját abban az esztendőben ünneplő FTC az idegenben szerzett góllal továbbjutott az angol bajnokság listavezetőjével, az UEFA Kupa 1973-as, az FA Kupa 1974-es győztesével szemben. (Az Üllői úti mérkőzés előtt az első kettő találkozott Angliában, és a pályaválasztó Ipswich Town 1-0-ra legyőzte a Liverpoolt. Az élmezőny tagjai egymás sarkát taposták, a tabella így nézett ki: 1. Liverpool 21, 2. Ipswich 20, 3. Everton 20, 4. Manchester City 20.)
A Labdarúgás című szaklap ekképpen értékelte a zöld-fehérek diadalát: „Talán nem veszik sértésnek a Ferencváros ifjú titánjai, ha azt mondjuk, a zöld-fehérek zöldfülű, éretlen, tapasztalatlan, fiatal labdarúgókkal érték el ez évi szép sikereiket. Az MNK megnyerése után helytálltak az újoncok a bajnokságban, a Kupagyőztesek Európa Kupájában pedig – nem túlzó a megfogalmazás – remekeltek. A Cardiff után elütötték a továbbjutástól a nagyhírű Liverpoolt is, s ezzel bejutottak a legjobb nyolc közé.”
A Népsport kiemelte: „Azok a szerencsés szurkolók, akik jegyet tudtak szerezni erre a találkozóra, a másfél óra alatt közelebb kerültek a futballhoz, sőt a hallatlanul izgalmas hajrában szinte eggyé váltak a pályán küzdőkkel.”
Az Üllői úton akkor már technikai vezetőként tisztelt Albert Flórián megállapította: „Úgy érzem, játékosaink képességeik száz százalékát nyújtották. Meglepett, hogy a Liverpoolnak gólt kellett volna elérnie, ám igazán veszélyes lövést sem küldött Géczi kapujára.” (Géczin kívül az 1974/75-ös évadra csak Branikovits, Bálint László és Juhász István maradt meg az FTC 1967-es, illetve 1968-as keretéből.)
Moór Ede szövetségi kapitányt nem hatotta meg a liverpooli hőstett, az öt nappal később következő Bulgária–Magyarország válogatott mérkőzésre (0-0) a következő kerettel utazott Várnába: Tóth András, Fazekas, Bene, Fekete, Nagy (mind Újpest), Mészáros, Török, Kántor (mind Vasas), Kovács László, Nagy III (mindkettő Videoton), Bálint, Mucha (mindkettő FTC), Póczik, Pénzes (mindkettő Győri ETO), Tóth József (Pécs), Halmosi (Szombathely), Kiss Tibor (MTK).
Nem szalutált az FTC-nek a négyszer 20 csapatos NB III Délkeleti csoportjának listavezetője, a Vasas Izzó sem:
Nyilasi góljára az FTC 1968-as liverpooli továbbjutásának évében még angyalföldi olimpiai bajnok Menczel Iván büntetőből válaszolt, majd az Izzó a tizenegyes-párbajban 4-3-ra felülmúlta ellenfelét (előzőleg a rendes játékidőben Branikovits 11-est rontott).
Ugyanúgy ment az Anfield Roadon, mint a Tábor utcában (1-1), csak Angliában nem kellett büntetőt rúgni…
