Magyar foci

Két hatalmas bravúrral tette jóvá nagy bakiját az idegenben fordító Vasas kapusa

Vasasfc.hu
Vasasfc.hu

A Vasas hátrányból fordítva 2-1-re nyert a Gyirmót otthonában a labdarúgó NB II 11. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

Az eseménytelen első félidő után a sokkal jobb másodikban a hazaiak Horváth Rajmund közeli lövésével szerezték meg a vezetést, miután Ugrai Roland nem túl veszélyes lövése messzire kipattant Kiss Ágoston kapusról.

Az angyalföldiek egyenlítéséhez kellett, hogy a csereként beállt Németh Barnabás tizenegyest harcoljon ki, amelyet Urblík József értékesített.

Horváth révén visszavehette volna a vezetést a Gyirmót, ám Kiss óriásit védett, és ennek a 88. percben lett nagy jelentősége, amikor Radó András szöglete után Iyinbor Patrick bevette a hazaiak kapuját.

A hosszabbításban a Gyirmót pontot menthetett volna, ám a gólnál nagyot hibázó Kiss második bravúrjával jóvátette a hibáját, és a kapufára tolta Hudák Martin szabadrúgását.

A Vasas – amely az idényben első vendégcsapatként tudta bevenni a Gyirmót otthonát – sorozatban másodszor nyert az NB II-ben, és feljött a hetedik helyre.

„Végig érezhető volt a meccsen, hogy mindkét csapat ott akar majd lenni a végelszámolásnál a tabella elején. Az első félidőben picivel pontosabb játékkal több akciót vezethettünk volna, a második félidőre viszont feljavult a játékunk, a mi akaratunk érvényesült a pályán. És bár soha nem jön jókor egy bekapott gól, az imént elmondottak miatt ezúttal különösen rosszkor érkezett.

Ám csapatunk erejét és tartását mutaja, hogy hátrányból is megfordítottuk az állást egy remek erőkből álló Gyirmót otthonában – nem hiszem, hogy ez sok csapatnak fog sikerülni

nyilatkozta a meccs után Pintér Attila, a Vasas edzője.

A meccs összefoglalója itt nézhető meg.

Merkantil Bank Liga NB II, 11. forduló:

Gyirmót FC Győr – Vasas FC 1-2 (0-0)
gól: Horváth R. (64.), illetve Urblík (74., 11-esből), Iyinbor (88.)

 

vasárnap játszották:
BVSC-Zugló – Budafoki MTE 0-0

 

Aqvital FC Csákvár – Opus Tigáz Tatabánya 2-2 (1-2)
gól: Nagy Z. (7., 80.), illetve Harsányi (42.), Szegleti (45.)

 

Soroksár SC – FC Ajka 3-1 (2-0)
gól: Korozmán (6.), Szabó Sz. (39.), Lovrencsics B. (63.), illetve Csemer (54.)

 

Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC 1-1 (1-1)
gól: Pintér N. (25.), illetve Simon B. (10.)
piros lap: Kulbacsuk (40., Honvéd)

 

Szentlőrinc – Kisvárda Master Good 1-2 (0-0)
gól: Tarcson (94.), illetve Molnár G. (76.), Dinnyés (88., öngól)

 

Kolorcity Kazincbarcika SC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-1 (0-0)
gól: Bódi Á. (65., 94., az elsőt 11-esből), illetve Novák (52.)

 

szombaton játszották:
Mezőkövesd Zsóry FC – HR-Rent Kozármisleny 0-1 (0-1)
gól: Kirchner (15.)

 

A tabella:
1. Kisvárda Master Good 11 7 – 4 23-20 21 pont
2. Kolorcity Kazincbarcika SC 11 6 2 3 27-13 20
3. HR-Rent Kozármisleny 11 5 5 1 19-13 20
4. Szentlőrinc 11 5 3 3 14-10 18
5. Gyirmót FC Győr 11 5 2 4 19-18 17
6. Budafoki MTE 11 4 5 2 17-19 17
7. Vasas FC 11 5 1 5 19-19 16
8. Aqvital FC Csákvár 11 4 3 4 16-16 15
9. Szeged-Csanád GA 11 3 6 2 12-10 15
10. BVSC-Zugló 11 3 6 2 9-9 15
11. Soroksár SC 11 4 2 5 17-16 14
12. Mezőkövesd Zsóry FC 11 4 2 5 16-16 14
13. FC Ajka 11 3 4 4 14-18 13
14. Békéscsaba 1912 Előre 11 2 4 5 11-13 10
15. Budapest Honvéd FC 11 2 2 7 11-20 8
16. Opus Tigáz Tatabánya 11 2 1 8 10-24 7

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik