Magyar foci

„Ha erre gondolok, a hideg is kiráz” – mélypontok után jutott el a válogatottba Szűcs Kornél

M4 Sport
M4 Sport

Valóra vált álomként élte meg válogatottbeli bemutatkozását Szűcs Kornél, a Plymouth futballistája, aki bízik benne, hogy hosszú távon hasznos tagja lehet majd a magyar nemzeti csapatnak.

Marco Rossi a bosnyákok otthonában 2-0-ra megnyert Nemzetek Ligája-mérkőzés a 87. percében cserélte be a 23 éves védőt, aki az M1-nek úgy nyilatkozott, csak a meccs másnapján kezdte felfogni, hogy mi is történt velem, rendkívül büszke rá, hogy sikerült elérnie a válogatottságot.

„Nagyon örülök, hogy így sikerült a válogatottban ez az egy hét, mert a hollandok ellen jó teljesítményt nyújtott a csapat, a bosnyákokat meg nagyon fegyelmezetten, nagyon taktikusan le tudtuk győzni. És hát eljött a pillanat, amikor először pályára léptem a válogatottban.

Nehéz összeszedni a gondolataimat, ha erre gondolok, a hideg is kiráz, mert aki ismer, tudja, hogy mennyi mindent rendeltem alá ennek, illetve mennyi munka és áldozat van ebben.

Volt a karrieremben elég sok fordulópont és mélypont, és az elmúlt egy évemnek, a fejlődésemnek és a kitartásomnak köszönhetem, hogy be tudtam mutatkozni a csapatban. Tényleg nagyon büszke vagyok rá” – mondta Szűcs Kornél.

Szűcs is megemlítette a válogatott egyik erősségét, hogy összetartó a társaság. Őt is úgy fogadták a társak, mintha régóta a keret tagja lenne.

Nagyon együtt van ez a közösség, megvan a kémia a játékosok között. Szerintem ennek is köszönhető, hogy a pályán ennyire tudunk egymásért küzdeni.

Szűcs Kornél korábban Kecskeméten is futballozott, ahonnan jelenleg Nikitscher Tamás erősíti Marco Rossi együttesét.

„Egy évvel ezelőtt távolinak tűnt a válogatott, de mindketten hittünk benne, hogy egyszer el tudunk ide jutni. A mi példánk mutatja, hogy rengeteg kitartással előbb-utóbb megtérül a befektetett munka. Lehet, hogy ez klisének tűnik, de igaz:

ha hiszünk valamiben és mindent megteszünk érte, akkor valóra válnak az álmok

– mondta.

Szűcs Kornél boldogan utazik vissza Angliába és a jövőben is mindent megtesz majd a válogatott behívóért, egyúttal bízik benne, hogy hosszú távon hasznos tagja lesz a nemzeti csapatnak.

Kapcsolódó
A boszniai árvíz áldozataira emlékeztek a magyar drukkerek
Megindító pillanatok vezették fel a bosnyák-magyar mérkőzést a Nemzetek Ligájában.
Olvasói sztorik