Magyar foci

Csank János: „Nem akarok ünneprontó lenni, de…”

digisport.hu
digisport.hu

Csank Jánost az MTI Vajtán, a Kárpát-medencei veterán labdarúgótornán szólaltatta meg. A korábbi szövetségi kapitány úgy értékelt a péntek esti Magyarország-Hollandia Nemzetek Ligája (1-1) mérkőzéssel kapcsolatban, hogy

Nem akarok ünneprontó lenni, de minden idők leggyengébb holland válogatottját láttam. Harmatosak voltak, és ez számomra nagy csalódás. Az első félidő szerintem minősíthetetlen volt részükről

A 77 éves szakember példaként a negyvenedik percben elvégzett közvetett szabadrúgást említette, amit Cody Gakpo laposan rúgott – pedig minden magyar játékos a gólvonalon állt –, ráadásul oda, ahol Dibusz Dénes helyezkedett:

A fölállt védelem ellen a jobb szélen például nem vezettek akciókat, mert úgy döntöttek, hogy csak a bal oldalon fognak támadni. Úgy védekeztünk, hogy a térfelünk közepén volt az utolsó négy-öt emberünk, ennek ellenére a hollandok egyszer sem löbbölték be mögénk a labdát, egyszer sem alkalmaztak lyukra futást

Csank a holland gól okán korholta a magyar válogatottat.

Nálam ez hiba volt, mert a mieink a saját térfelükön elveszítették a labdát, majd a pálya közepén szabálytalankodtak, pedig nem kellett volna, mert még nem volt veszélyes a helyzet. Aztán a hollandok beívelték, és abból befejelték a gólt. Minden gólt hiba előz meg, de ezek olyan hibák, amit taktikusan el kell kerülni

– vélekedett. Hangsúlyozta, bár a 17. percben egy szöglet után Sallai Roland a kapufát találta el, a látottak alapján a döntetlent igazságosnak tartja.

Csank János amúgy 1996. május 10. és 1997. november 15. között összesen 19 mérkőzésen irányította szövetségi kapitányként a magyar labdarúgó válogatottat.

Mérlege

  • 6 győzelem, 3 döntetlen, 10 vereség.
  • Ha csak tétmérkőzésekre szűkítjük le, úgy 3 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség, 11 szerzett és 20 kapott gól,
  • és az emlékezetes, Jugoszlávia elleni összesítésben 12-1-re elvesztett világbajnoki pótselejtező után távozott a magyar válogatott kispadjáról.
Olvasói sztorik