Nemzetközi foci

Megdöbbentő hír látott napvilágot Kylian Mbappéról

Franck FIFE / AFP
Franck FIFE / AFP

Megdöbbentő információval állt elő a Foot Mercato Kylian Mbappéval kapcsolatban.

A Real Madrid világsztárja kimaradt Didier Deschamps Nemzetek Ligájára készülő keretéből, de a kerethirdetés napján még játszott a Bajnokok Ligájában, sőt a legutóbb spanyol fordulóban, a Villarreal ellen is 71 percet töltött a pályán. Ezek után Stockholmban rajtakapták, hogy vígan bulizik, miközben caspattársai Budapesten játszottak mérkőzést a nemzeti együttessel.

Erre azonban még rá tudott tenni egy lapáttal a Foot Mercato, a portál szerint ugyanis Mbappé előre jelezte, hogy nem kíván részt venni a Nemzetek Ligájában. A beszámoló szerint

Kylian Mbappé határozott célja, hogy 2025-ben megnyerje az Aranylabdát, ennek érdekében pedig minimalizálni akarja a sérülések kockázatát. Ebből következik, hogy a csatár csak a fontos meccseken akar pályára lépni a francia válogatottban, ahol tényleg kitűnhet.

A franciák egyébként nélküle is könnyedén legyőzték az izraeli csapatot, erről korábban itt írtunk:

Kapcsolódó
Kispesten kiütötte ellenfelét a francia válogatott
Pedig az egész meccsen egyszer kapura lövő Izrael betalált.
Olvasói sztorik