Magyar foci

Fiola: Szeretnénk megszorítani a hollandokat

Hegedüs Róbert / MTI
Fiola Attila
Hegedüs Róbert / MTI
Fiola Attila
Fiola Attila szerint hazai pályán minden rivális ellen magabiztosan kell pályára lépnie a magyar labdarúgó-válogatottnak, így pénteken, a holland csapat ellen is, a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában.

„Lehet, hogy nem mi vagyunk a meccs favoritjai, de szeretnénk megszorítani őket. Nem lesz könnyű pontot, vagy pontokat szerezni, de az elmúlt években megmutattuk, hogy képesek vagyunk jobb csapatok ellen is bravúros eredményeket elérni” – fogalmazott az Újpest FC védője, aki kifejtette, nyári átigazolása után kifejezetten jól érzi magát, mert az Európa-bajnokságot követően volt két hónapja pihenni, így nagyon jó erőben van.

A 34 éves futballista elárulta, egyelőre furcsa számára, hogy a nemzeti együttes korábbi csapatkapitánya, Szalai Ádám vezetői szerepkörben visszatért a válogatotthoz, mert tíz évet játszott vele együtt címeres mezben, de úgy vélte, remek ember és játékos, ezért a szakmai stáb biztosan előrébb lesz vele.

Olyan ember vagyok, aki mindig csak a következő meccsre koncentrál, éppen ezért nem gondoltam volna az első behívóm után, hogy tizenkét évvel később is itt leszek.

Mindig beletettem apait-anyait és bíztam benne, hogy legközelebb is számítanak rám. Az 59 meccs szép szám, kiváltképpen a sok sérülésemet figyelembe véve, mert összesen nagyjából négy év kimaradt” – mondta a 60. válogatottságára készülő Fiola.

A magyarok pénteken a hollandokat fogadják a Puskás Arénában, három nappal később pedig Bosznia-Hercegovinában vendégeskednek.

(MTI)

Kapcsolódó
Wayne Rooney is gratulált a magyar védő válogatott meghívójához
Szűcs Kornél akkor sem lesz csalódott, ha elsőre nem kap lehetőséget.
Olvasói sztorik