Nemzetközi foci

A Fradi EL-ellenfele az Old Traffordon oktatta a MU-t

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP

A Tottenham Hotspur magabiztosan, 3-0-ra győzött a Manchester United otthonában vasárnap az angol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában.

A vendégcsapat – amely csütörtökön a Groupama Arénában lép pályára Európa Liga-mérkőzésen a Ferencváros ellen – a holland védő, Van de Ven fantasztikus megindulás után Brennan Johnson közeli góljával már a 3. percben vezetéshez jutott,

majd Bruno Fernandes kiállítása nyomán az első félidő hajrájában emberelőnybe is került.

Ha a MU a szünetben abban bízott, hogy a második félidőben tíz emberrel majd bravúrt hajt végre, akkor hamar arcul csapta a valóság, mert két perccel a fordulás után Johnson beadását Kulusevski kanalazta a United kapujába.

A 0-3-as végeredményt Solanke állította be, amikor egy szöglet után megcsúsztatott labdát közelről bekotort.

A Spurs úgy aratott sima győzelmet, hogy hiányzott egyik kulcsembere, a dél-koreai Szon. A MU hazai pályán három bajnokin mindössze egy gólt szerzett, miközben a Tottenham mellett a Liverpooltól is három gólt szedett be.

Premier League, 6. forduló:

Manchester United – Tottenham Hotspur 0-3 (0-1)
Ipswich Town – Aston Villa 2-2 (1-2)

 

szombaton játszották:
Wolverhampton Wanderers – Liverpool FC 1-2 (0-1)
Chelsea – Brighton 4-2 (4-2)
Brentford – West Ham United 1-1 (1-0)
Arsenal – Leicester City 4-2 (2-0)
Everton – Crystal Palace 2-1 (0-1)
Nottingham Forest – Fulham 0-1 (0-0)
Newcastle United – Manchester City 1-1 (0-1)

 

hétfőn játsszák:
Bournemouth – Southampton 21.00

 

A tabella:
1. Liverpool 6 12-2 15 pont
2. Manchester City 6 14-6 14
3. Arsenal 6 12-5 14
4. Chelsea 6 15-7 13
5. Aston Villa 6 12-9 13
6. Fulham 6 8-5 11
7. Newcastle United 6 8-7 11
8. Tottenham Hotspur 6 12-5 10
9. Brighton and Hove Albion 6 10-8 9
10. Nottingham Forest 6 6-5 9
11. Brentford 6 8-10 7
12. Manchester United 6 5-8 7
13. Bournemouth 5 5-8 5
14. West Ham United 6 6-10 5
15. Ipswich Town 6 5-10 4
16. Everton 6 7-15 4
17. Leicester City 6 8-12 3
18. Crystal Palace 6 5-9 3
19. Southampton 5 2-9 1
20. Wolverhampton Wanderers 6 6-16 1

Olvasói sztorik