1923-tól napjainkig, azaz több mint 100 év alatt a Wembley Stadionban mindössze hét mérkőzést játszott egymással Anglia és Spanyolország labdarúgó-válogatottja. Az angolok ötször nyertek, egy meccs döntetlenre végződött, és mindössze egyszer győzött a spanyol csapat: 1981. március 25-én, 2-1-re.
A vendégek Satrustegui révén már a 4. percben vezetést szereztek, Glenn Hoddle a 27. percben egyenlített, öt perccel később pedig Jesus Zamora megszerezte a győzelmet a vendégeknek. De a végeredmény mellékes szál volt, mert ezen az estén semmi sem volt normális. A lefújást követően a spanyolok megölelték egymást, ugráltak örömükben, és úgy ünnepeltek, mintha világbajnokságot nyertek volna.
Az angol szurkolók pedig felálltak, és egy olyan játékos nevét skandálták, aki nem is volt a pályán. Sőt, több száz kilométerre tartózkodott az angol fővárostól. A Wembley hangosbemondója viszont a második félidő közepén közölte: egy sikeres akció keretében 25 nap után kiszabadult fogságából a Barcelona legjobb góllövője, egyúttal Spanyolország legjobb csatára: Quini.
És megismerjék pontosan azon időszak történetét, amelyet még most is a Barcelona történetének legrosszabb és legfájdalmasabb 25 napjaként emlegetnek.
Mélypontról kellett felállni
Manapság, amikor Barcelonáról beszélünk, tisztában vagyunk azzal, hogy a klub az elmúlt 20–30 évben milyen sikereket ért, hogy Romario, Sztoicskov, Ronaldinho, Messi, Xavi, Iniesta futballozott ott. De fél évszázaddal ezelőtt még nem így volt. Spanyolországot évtizedekig Francisco Franco diktátor irányította, aki nehezen kezelte a katalánok autonómia- és szabadságvágyát.
Márpedig Katalónia számára az FC Barcelona mindig is sokkal több volt egy klubnál, a helyiek az álmaikat a futballon keresztül élték meg, a Barca pedig az identitásuk alapját képezte.
Ahogy erről az Eurobarca írta, Franco kulturális mészárlást követett el a katalán, baszk nyelv használatának betiltásával és a barcelonai katalán intézmények felszámolásával. A klub kénytelen volt nevet változtatni, amely ettől fogva spanyolul Club de Fútbol Barcelonaként (CFB) futott ki a gyepre, a csapat címerében pedig a katalán négy vörös csík kettőre csökkent, a Futbol Club Barcelona – FCB helyett a spanyol CFB lett a rövidítés.
És hát persze, hogy a diktatúrával szembeni ellenállás központja Barcelona lett, főleg, mivel Francóról köztudott volt, nagy Real-szurkoló. A Barca történetének egyik mélypontját az 1953 és 1974 közötti időszak jellemezte, amikor mindössze három bajnoki címet szerzett: 1958–59-ben, 1959–60-ban, majd tizennégy év elteltével 1973–74-ben.
Már a nagybeteg diktátor sem tudott mit tenni, amikor a Barcelona egyik legnagyobb ikonja, Johan Cruyff 1973-ban a katalánokhoz szerződött, és azt nyilatkozta:
A visszaszerzett bajnoki címet azonban nem követték újabb sikerek, pedig Franco 1975-ös halálával mindenki úgy gondolta, hogy egyik napról a másikra drámai változások következhetnek. Tévedtek.
Aztán jött 1980 nyara, amikor a klub bevásárolt: megszerezte a bilbaói söprögetőt, José Ramón Alexankót, aláírt a Köln középpályása, Bernd Schuster, és végre az a Quini is, akit éveken át próbáltak leszerződtetni.
Quini, a hegesztő
Quini 1949. szeptember 13-án született Oviedóban. Amikor édesapja az Ensides acélgyárban kapott munkát, a család 35 kilométerre északra, Llaranes városába költözött, a nyolcezer acélgyári munkás számára létrehozott mesterséges településre.
Quinit és a két évvel fiatalabb testvérét, Jesúst korán megfertőzte a futball. „Van egy fényképem, amelyen azt látható, hogy 16 hónapos koromban egy labdát ölelek” – nyilatkozta egyszer.
Az iskola közelében, ahová a bátyámmal jártunk, volt egy pálya, a La Carbonilla. Ahogy a neve is mutatja, finom szénből készült, amelyet a kemény talajra terítettek le. Ez volt a szentélyünk, az egyetlen hely, ahol focizhattunk. Emlékszem, hogy a térdem tele volt sebekkel.
Apja beíratta őt és testvérét az iskolába, hogy minél hamarabb szakmát tanulhassanak, és állást kapjanak a gyárban. „A botrány a tanév végén robbant ki, amikor édesapám beugrott az iskolába, hogy megnézze, milyen osztályzataink vannak. Ott azt mondták neki, hogy nem ismernek minket, egyetlen órán sem jelentünk meg.”
Bár reggeltől estig focizott, nem sok esély volt rá, hogy valaki észrevegye Llaranesben. A futball sokkal inkább hobbinak tűnt, főleg, hogy miután betöltötte 18. életévét, el kellett mennie dolgozni.
Hegesztő lettem, ott álltam pálcával a kezemben, szikrák hullottak a hátamra. Azt hittem, ez a sorsom. Quini, a hegesztő
– mondta.
Gijón büszkesége
Az acélipari vállalatnak volt egy amatőr csapata, amely a harmadosztályban versenyzett, és az odaszerződő játékosoknak garantált jövőjük volt a gyárban. Quini 19 évesen csatlakozott, a debütálásán győztes gólt szerzett, és az első szezonjában 22 meccsen 17 gólig jutott.
Egyből felkeltette számos klub, köztük az Oviedo és a Sporting Gijón figyelmét. Előbbi fel is vette a kapcsolatot a családdal, de Enrique, az édesapa az egész család meglepetésére visszautasította az ajánlatot. Azt mondta, a klub terve az volt, hogy eleinte a B csapatban játszatja az új szerzeményét, amely ugyanúgy harmadosztályú volt, mint az eddigi. Akkor minek váltson?
Az 1968–69-es szezont a Sporting Gijón nagyon rosszul kezdte a másodosztályban, és sürgősen kellett egy csatár. A téli átigazolási időszakban megvette Quinit, és csomagban vele együtt az öccsét, Jesús Castrót is, aki a Gijon ikonjává vált később, hiszen 1985-ig 417 alkalommal állt a kapuban.
1970-ben Kubala László hívta meg a spanyol válogatottba először, ő pedig Görögország ellen győztes gólt szerezve debütált.
A Barcelona sokáig hívogatta, könyörgött neki, próbálta meggyőzni és elmagyarázni neki, hogy már rég túlnőtt a kis Gijónon. Amikor végre 1976-ban meggyőzték, akkor viszont a Sporting vezetése kategorikusan elutasította a kérőt. Ez olyan mélységesen felháborította a játékost, hogy elgondolkodott a visszavonuláson.
Végül maradt, és négy évvel később 82 millió peseta kifizetése után a Barcelonába igazolt. Első szezonjában 20 találattal megnyerte a Pichichit, ráadásul úgy lett gólkirály, hogy jó pár fordulót ki kellett hagynia.
Nem sérülés vagy betegség miatt, hanem mert elrabolták, és 25 napig egy pincében tartották fogságban.
Emberrablás a benzinkúton
A rémálom 1981. március 1-jén kezdődött, és alapjaiban rázta meg a spanyol futballt. A Barcelona ezen a napon a Hércules CF ellen játszott hazai bajnokit, a 6-0-s győzelemből Quini két góllal vette ki a részét.
A Barca egész jól állt a bajnokságban, erős kerete és jó eredményei alapján úgy tűnt, meglehet az esély az aranyéremre. A 6-0-s győzelem azt jelentette, hogy két pontra megközelítette az éllovas Atleticót, Quini pedig 20 találatával toronymagasan vezette a góllövőlistát. Öt forduló volt hátra, a következő héten jött a csúcsrangadó Madridban, és a katalánok jobb passzban voltak az Atléticónál.
A Hercules elleni meccs után Quini egy rövid interjút adott az RTVE-Barcelona Cronica Esportivának, majd autóba ült, hogy a repülőtérre hajtson az Ovideóból hazatérő felesége, Mari Nieves és gyermekei elé.
Útban a reptérre 21 óra körül megállt egy benzinkútnál Placa de Comasban. Tankolás közben nem figyelt arra, hogy mögötte egy M9955AX rendszámú, mint később kiderült, lopott Seat parkolt. A három férfi türelmesen várta, hogy a futballista kifizesse a számlát és elinduljon a jármű felé.
Közben a feleség idegesen várta férjét a barcelonai repülőtéren, ahol mintegy kétórás várakozás után azt hitte, férje valószínűleg félreértette a gép érkezésének idejét. Taxiba ült, hazahajtatott, de a lakást üresen találva pánikba esett. Hajnali 2 körül felhívta Quini barcelonai csapattársát és legjobb barátját, Jose Ramon Alexancót, aki felhívta cimborája kedvenc éttermeit, szórakozóhelyeit, majd a kórházakat is.
Hajnali 4 óra körül a kétségbeesett feleség felhívta a Barcelona alelnökét, Joan Gaspartot, aki érezte, hogy valami komoly történt. Azonnal felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, de nekik sem volt semmi információjuk a focistáról.
Amatőrök a rendőrök ellen
Másnap délelőtt 10 órakor egy piac közelében, Quini lakásától mindössze száz méterre megtalálták az eltűnt futballista Ford Granadáját nyitott ajtókkal. Csak sejteni lehetett az emberrablást, ezért a spanyol rendőrség példátlan akcióba kezdett.
Egy főfelügyelő és 20 felügyelő kezdett nyomozni, számos terrorszervezetre gyanakodtak, ám eleinte rengeteg fals hívás érkezett. A La Vanguardia című újság szerkesztőségét még egy olyan ismeretlen is felhívta, aki azt állította, az úgynevezett Katalán-Spanyol Zászlóalj képviselője, és azért rabolták el a csatárt, hogy a Barca elbukja a bajnokságot.
🔙: On this day in 1981 – Quini, Barcelona’s striker in the 80’s was freed after being kidnapped for 25 days pic.twitter.com/IiHpNQ495J
— Barça Buzz (@Barca_Buzz) March 25, 2024
Március 3-án éjszaka megcsörrent a telefon Quini otthonában. Az igazi emberrablók jelentkeztek, akik a feleségnek azt mondták, egy levelet hagytak az egyik barcelonai étteremben. A nyomozók meg is találták, és ebben Quini azt írta Marinak, hogy a rablók a váltságdíjat 100 millió pesetában állapították meg, és hét napot adtak annak megszerzésére.
Elég gyorsan kiderült a hatóságok számára, hogy amatőrökkel van dolguk, mert pár telefonhívással össze lehetett zavarni őket. Egy alkalommal az egyik emberrabló például azt mondta, hogy 10 millió pesetát kér, mire a barcelonai képviselő javította ki, hogy nem százmilliót?
Igen, igen, 100 millió. Így van. Erre gondoltam
– jött a dadogós felelet.
Aztán az emberrablóknak fogalmuk sem volt, hogyan szervezzék meg a pénz átadását. Nem nyitottak számlát, azt a klub volt kénytelen megoldani. Valahányszor ajánlatot kaptak, pánikba estek, mert féltek a blöfföléstől, ezért folyamatosan változtattak a véleményükön, hogy ki és hova vigye a váltságdíjat.
Az a tény, hogy az emberrablók amatőrök voltak, kisebb zavart is okozott a rendőrök körében. Egyrészt valamilyen szinten megkönnyebbülést jelentett, ugyanakkor attól is tartottak, hogy egy váratlan helyzet végzetes lehet, ha a rablók pánikba esnek és meggondolatlanságot követnek el.
Nem lehetett a futballra koncentrálni
Miközben a bizonytalan tárgyalások titokban folytak, a közvélemény találgatásokba bocsátkozott, így aztán folyamatosan szivárogtak ki az emberrablással kapcsolatos ellenőrizetlen és többnyire pontatlan hírek. Borzasztó volt a hangulat a klubban és a környékén. A csapatra csúcsrangadó várt, de Quini nélkül a Barcelona nem volt ugyanaz. Sőt, nélküle a Barca nem is akart játszani az Atleticóval, a bojkott szószólója maga Bernd Schuster volt.
A lábamon kívül szívem is van. Ha nincs Quini, nem állok készen a játékra. Nincs kedvem futballozni
– mondta a német a meccs előtt, aki az empátia hiányával és embertelen hozzáállással vádolta meg a vezetést.
A Barcelona igazgatói még hazudtak is a német középpályásnak: hamis jó híreket találtak ki, hogy rávegyék a játékra. Schuster csak akkor engedett, amikor Mari Nieves megkereste, mondván, Quini szeretné, ha a csapat pályára lépne. De ezt a váratlan csapást nem lehetett kiheverni, a katalánok akarat és vágy nélkül, a koncentráció teljes hiánya mellett játszottak, és 1-0-s vereséget szenvedtek.
A gólkirály nélkül a Barca mindent elveszített, és elszállt az esélye a bajnoki címre.
25 napig nem nyertünk, még a bajnokságból kieső Salamancától is kikaptunk. Nem lehetett a futballra koncentrálni. Quini nélkül a La A Liga kicsúszott a kezünkből
– mondta Carles Rexach, a Barcelona akkori szélsője.
Elkeseredett munkanélküliek
Néhány elszúrt pénzátadási kísérlet után a klub és a rendőrség csapdát állított, és felajánlotta az emberrablóknak, hogy a pénzt egy genfi számlára utalják. Ők elfogadták, mert úgy gondolták, hogy Svájcban minden fiók titkos. Az eset azonban precedenst teremtett, a spanyol és a svájci rendőrség együttműködése lehetővé tette a hagyományos svájci banktitok feloldását. Így kiderült, hogy a számlatulajdonos, Víctor Manuel Díaz Esteban 26 éves villanyszerelő, aki hamarosan meg is érkezett Svájcba. Amint felvett egymillió pesetát, a rendőrök lecsaptak rá.
A zavarodott és rémült fiatalember mindent bevallott, a spanyol hatóságok készenlétben álltak, és Zaragozában, a Jeronimo Vicend utcai gépészeti műhely pincéjében megtalálták a banda másik két tagját, két autószerelőt. A három férfi soha életében nem csinált ilyesmit, büntetlen élőéletűek voltak. De munkanélküliek, akik elkeseredettségből döntöttek az emberrablás mellett.
„Teljesen radar alatt maradtak, ez volt a fő oka annak, hogy nem találtunk rájuk. Sohasem volt közük a bűnözéshez, még csak egy tányért sem törtek össze soha. Eszünkbe sem jutott, hogy ilyen embereket keressünk” – mondta Martinez rendőrfőnök a Liberónak 2013-ban.
Hogy miért pont Quini lett a célpont?
Fantasztikus embernek ismerték, és tudták, hogy fogságban sem okoz majd nekik problémát. Ugyanakkor komoly pénzt lehet érte kapni.
Nem kért büntetést az elrablóira
Kiszabadulását követően Quini néhány percet kért a rendőröktől – csak azért, hogy megölelhesse fogva tartóit és elköszönhessen tőlük. A rendőrség aggodalommal figyelte, mert elképzelhetőnek tartotta, hogy a Stockholm-szindróma áldozata lett, azaz kialakult közte és elrablói között egyfajta szimpátia és szeretet.
„Micsoda Stockholm-szindróma?! Azok a srácok hibáztak, ez egyértelmű, de nem azért tették, mert a gonoszság és a kapzsiság hajtotta őket. Puszta kétségbeesésből és nyomorúságból tették. Ha valaki tudja, milyen szegénynek lenni, az én vagyok, ezért megbocsátok nekik” – sokkolta a közvéleményt Quini.
Jó gyerekek voltak, etettek, hoztak Marcát, hogy követhessem az eredményeket. Amikor a Barca játszott, együtt néztük a meccset. Az egyikük nagy szurkolónk, folyamatosan a futballról beszéltünk
– mondta.
Kiszabadulása után azonban a klub úgy döntött, hogy folytatja az ügyet, és harmincöt millió peseta kártérítést kért, elsősorban az elbukott bajnoki cím miatt. Az 1982. január 15-én tíz év börtönbüntetésre ítélték a vádlottakat, valamint ötmillió peseta megfizetésére a játékosnak, amelyről Quini lemondott.
Egy későbbi, El Mondónak adott interjújában elárulta, hogy 30 év után találkozott az egyik férfivel.
Kezet fogtunk és leültünk kávézni. Bocsánatot kért tőlem. Mondtam neki, hogy nincs rá szükség. Megadtam a telefonszámomat, és azt mondtam, hívjon, amikor csak akar.
Kegyetlen az élet
Ugyan a bajnoki cím elveszett, a Király Kupa-győzelmet begyűjtötte a katalán klub. A június 13-i, Sporting Gijón elleni fináléban Quini két gólt szerzett (3-1), éppen a másik szeretett klubja ellen. A következő évben a Barcelona ismét lemaradt a bajnoki címről, de a KEK-et behúzta, a belga Standard Liége elleni 2-1-es kupadöntőben a dán Allan Simonsen mellett Quini szerezte a másik gólt.
1984-ben visszatért a Sportinghoz, ahol még három szezont húzott le, majd 38 évesen visszavonult. Élete hátralevő részében a klubnál maradt, több funkciót is ellátott – ő volt például az, aki felfedezte a későbbi világ- és Európa-bajnok csatárt, David Villát.
Játékos karrierje után az élet nem volt hozzá kegyes. Az imádott testvér, Jesús 1993 júliusában, 43 évesen tragikus körülmények között meghalt: a tengerparton egy fuldokló apára és két fiára lett figyelmes, kimentette őket, ám ő maga életét vesztette.
Quininél 2008-ban torokrákot diagnosztizáltak, amely ellen hősiesen küzdött. Végül 2018. február 17-én, 68 éves korában, szívinfarktusban halt meg.
