Nemzetközi foci

Menesztette edzőjét a Fradi első EL-ellenfele

VIRGINIE LEFOUR / Belga / AFP
VIRGINIE LEFOUR / Belga / AFP

Menesztette edzőjét a belga Anderlecht, amely az Európa Liga első fordulójában a Ferencvárossal találkozik.

A brüsszeli klub első hét bajnokijából mindössze hármat nyert, és az utolsó öt körben mindössze egy győzelmet aratott, igaz, 12 pontjával így is a negyedik helyen áll, és csak négy ponttal van lemaradva az éllovas Genktől.

Az Anderlechtnél azonban úgy döntöttek, hogy elköszönnek a dán Brian Riemertől, aki 2022 decemberében érkezett a csapathoz.

Riemer összesen 76 tétmeccsen irányította az Anderlechtet, amellyel az első évében negyeddöntőbe jutott a Konferencia Ligában, a másodikban pedig bronzérmes lett a belga bajnokságban.

Az Anderlecht megbízott edzője David Hubert lett, aki a csapatnál fejezte be a pályafutását, és ebben az idényben az U18-as korosztálynál dolgozott.

Az Anderlecht-FTC találkozót szeptember 25-én 21 órás kezdéssel rendezik. A Fradi-szurkolóknak kellemes emlékeik lehetnek a brüsszeli lila-fehérekről, mivel 1995-ben a magyar csapat 2-1-es összesítéssel búcsúztatta a belgákat a BL-selejtezőben, és ezzel története során először bejutott a BL csoportkörébe.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik