Nemzetközi foci bajnokok ligája

Kimatekozta a szuperszámítógép, hány pont kell a BL-továbbjutáshoz

Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Új formátummal folytatódik a Bajnokok Ligája, a 2024-25-ös kiírás már az úgynevezett svájci rendszert követi. Eszerint mind a 36 csapat egy tabellán szerepel, minden csapat négy hazai és négy idegenbeli mérkőzést vív, és az így kialakult sorrendben az első nyolc automatikusan továbbjut a nyolcaddöntőbe, a 9-24. helyezettek pedig egy oda-visszavágós párharcban harcolhatják ki ugyanezt.

De hány pontra lehet szükség ahhoz, hogy egy csapat bejusson a legjobb nyolc közé, vagy maradjon esélye a playoffra?

Az Opta szuperszámítógép a csoportkör 50 ezer szimulációjának lefuttatásával úgy látta, hogy a legjobb nyolc közé kerüléshez elég lesz 16 pont (ezt 98 százalékra hozta ki a gép),

azaz öt győzelem és egy döntetlen vagy négy győzelem és négy döntetlen garantálja a továbbjutást az első kieséses körbe.

A 15 pont a szimulációk 73 százalékában volt elegendő legalább a nyolcadik helyhez, míg a 14 pont a szuperszámítógép szimulációinak mindössze 28 százalékában vezetett sikerhez.

A számítások szerint ahhoz, hogy egy csapat a 9-24. hely között zárjon, legalább 10 pont kell, a szimulációk 99 százalékában legalábbis ennyi elég volt a rájátszáshoz.

Kilenc ponttal 69 százalék, nyolc ponttal viszont már csupán 16 százalék az esély a a legjobb 24 közé kerülésre.

Kapcsolódó
Szoboszlaiék játsszák az első rangadót – indul a megújult Bajnokok Ligája
Rögtön az első játéknapon pályára lép a sorozat rekordbajnoka, a címvédő Real Madrid is. Mutatjuk, hol tudja nézni a mérkőzéseket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik