Nemzetközi foci bajnokok ligája

„A játékosokat senki sem kérdezi” – a Liverpool kapusa máris kritikus az új BL-lel

MI News / NurPhoto / NurPhoto via AFP
MI News / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Alisson, a Liverpool kapusa szerint a játékosok járnak rosszul azzal, hogy megreformálták a kedden rajtoló Bajnokok Ligáját.

A 2024-25-ös szezontól kezdve megszűnik a csoportkör, helyette ligarendszerben szerepelnek a csapatok, az eddigi hat helyett mindegyik klub nyolc meccset játszik az alapszakaszban. Egy közös tabella lesz, a végén pedig a 36-os mezőny első nyolc helyezettje bejut a nyolcaddöntőbe, a 9-24. helyezettek pedig keresztbe játszanak egymással a legjobb 16 közé jutásért.

Míg a csoportkör 96 mérkőzésből állt, a ligarendszer 144 meccset jelent, amire még jönnek a nyolcaddöntőért vívott összecsapások a rájátszásban, és természetesen az egyenes kieséses szakasz.

„A szurkolóknak ez nagyszerű hír. Több meccs, többször találkoznak egymással a nagycsapatok. Ez jó a játékosoknak is, mert Európa legjobbjai ellen játszhatsz. És persze mindig jó ötlet pár mérkőzést berakni az amúgy sem telített naptárba. Ironizálok” – mondta az AC Milan elleni mérkőzés felvezető sajtótájékoztatóján Alisson.

A játékosokat senki sem kérdezi meg arról, mit szólunk hozzá, hogy több a mérkőzés, talán a mi véleményünk nem számít. Persze így is mindenki tudja, mit gondolunk – elegünk van már ebből

– mondta a brazil kapus, aki szeretné minden mérkőzésen a legjobbját nyújtani, de azt is érzi, hogy kell valami megoldás a mostani helyzetre. Amit szerinte úgy lehetne elérni, hogy a szövetségek, tévétársaságok, a bajnokságok és csapatok, játékosok képviselői összeülnek egyeztetni.

„Egyelőre nem úgy tűnik, hogy közel járnánk egy olyan megoldáshoz, ami jó a futballnak és a játékosoknak” – tette hozzá Alisson.

Kapcsolódó
Edzője elégedett Szoboszlaival, de azt is elmondta, miben kell javítani a játékán
Arne Slot azt várja a magyar középpályástól, hogy hatékonyabb legyen az ellenfelek kapuja előtt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik