Nemzetközi foci bajnokok ligája

Edzője elégedett Szoboszlaival, de azt is elmondta, miben kell javítani a játékán

Peter Byrne/PA Images via Getty Images
Peter Byrne/PA Images via Getty Images

Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője elégedett Szoboszlai Dominik teljesítményével, ugyanakkor gólokat vár a magyar válogatott csapatkapitányától. Erről az AC Milan elleni keddi Bajnokok Ligája-mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón beszélt a csapat kispadjára júliusban érkezett holland szakember.

Szoboszlai főleg a labda nélküli játékunkban vállal nagyon fontos szerepet, kiválóan gyakorol nyomást az ellenfelekre. Amin javítanunk kell, az a támadó játéka, hogy hatékonyabb legyen elöl.

Tavaly háromszor talált be a bajnokságban, liverpooli támadó középpályásként több gól kell legyen a célja, de elégedett vagyok vele és biztos vagyok benne, hogy hamarosan elkezdi gyűjteni a gólokat, hiszen minőségi játékosok veszik körül” – nyilatkozta a 46. születésnapját a meccs napján ünneplő Slot az MTI szemléje szerint.

A 23 éves Szoboszlai kedden este karrierje 50. tétmérkőzését játszhatja a Liverpool színeiben, az angolok 21 órától az AC Milan otthonában lépnek pályára az első alkalommal ligarendszerben zajló BL nyitónapján.

Kapcsolódó
Szoboszlaiék játsszák az első rangadót – indul a megújult Bajnokok Ligája
Rögtön az első játéknapon pályára lép a sorozat rekordbajnoka, a címvédő Real Madrid is. Mutatjuk, hol tudja nézni a mérkőzéseket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik