„Ez volt életem legfontosabb mérkőzése, hiszen az életemért küzdöttem. Mentálisan és fizikailag is kemény csata volt, amely kísérteni fog mindhalálig. De nyertem, és ez jó érzés” – nyilatkozta a róla forgatott dokumentumfilmben.
Kristoffer Olsson augusztus 26-án, több mint hat hónap után végre visszatérhetett saját otthonába.
GREAT NEWS
Swedish international midfielder Kristoffer Olsson has returned home from his rehab centre after his rare brain illness.
Full story ⤵️#beINSPORTS https://t.co/mtSUkuL3mw
— beIN SPORTS (@beINSPORTS_EN) August 27, 2024
Hetekig harcoltak az életéért
A 29 éves, 47-szeres svéd válogatott középpályás élete gyökeresen megváltozott, amikor egy februári estén a szokásosnál fáradtabbnak érezte magát. Szülei Svédországból jöttek látogatóba a fiával, Jamie-vel, de nem érezte jól magát, mintha lázas is lett volna, így korán lefeküdt.
Másnap reggel eszméletlenül találtak rá a szülei, akik azonnal mentőt hívtak. A kórházban február 20-án lélegeztetőgépre került, de az orvosok sokáig tanácstalanul vizsgálták.
„Azt hiszem, két hét telt el, mire bármit is tudtam mondani vagy legalább tudatomnál voltam. De nem emlékszem erre. De arra például igen, hogy amikor a Hammelbe vittek, azt hittem, edzőtáborba megyek. Pár perc múlva rájöttem, hogy ez nem igaz, mert tolószékben ültem” – mesélte.
A kórházban a klub részéről Kristian Bach Bak másodedző és Thomas Bay, a klub egészségügyi teamjének vezetője látogatta rendszeresen.
„Amikor először láttam, csukva volt a szeme, és egyáltalán nem mozdult. Egy-egy alkalommal öt-tíz percig beszéltem hozzá, de fogalmam nem volt, hallja és érti-e, amit mondok. Próbáltam egy kicsit mesélni a klubról, a mindennapokról, a fiúkról, az edzésekről és a meccsekről” – mesélte Kristian Bach Bak.
„Az értelem első igazi jelét akkor tapasztaltam, nála, amikor az orvos megcsavarta a nagylábujját. A szeméből látni lehetett, hogy arra a lábujjára bámult. Nagyon bosszúsnak tűnt, mintha azt mutatná, hogy érzi. Hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy reagált valamire.”
Már máshogy gondolkodik az életről
A neurológiai intézetben mindent előröl kellett tanulnia. Futballistaként hozzászokott a napi edzéshez, de a cél most az volt, hogy megtanuljon beszélni, enni és mozogni. Ezen kívül voltak munkaterápiás gyakorlatok, amelyek többek között a memóriáját tornásztatták.
„A legtöbb dologgal nehezen bírtam, eleinte csak azt igent és nemet tudtam mondani. De egyre tovább jutottam. Most már testben és lélekben jól érzem magam, boldogabb vagyok és több az energiám. Könnyű hátradőlnöm és kimondanom, hogy jó újra önmagamnak lenni” – mondta.
Hálás minden támogatásért, amit kapott, nemcsak a családtól és a barátoktól, hanem a klubtól és a futballvilág többi szereplőitől is. A történtek örökre emlékeztetni fogják az élet törékenységére.
Kicsit más perspektívát kaptam az életről. Korábban a futballra koncentráltam, mostanra önzőbb lettem, inkább magamra gondolok. Fontos, hogy jól érezzem magam. És persze a fiam is fontos, akit nagyon szeretek.
Hisz abban, hogy számára nem ért még véget a profi futball, és semmi kétsége afelől, hogy újra fog játszani
„Nem gondolkodtam a visszavonuláson, mert nem fog megtörténni. Ez a lehetőség számomra nem létezik. Nemrég voltam egy meccsen, és valaki megkérdezte, hogy szerintem fogok-e még focizni. Igen, mondtam. Akár most is bemehetek tíz percet játszani.
Sok időbe fog telni, míg visszatérek a legjobb formámhoz, arra a szintre, amelyen korábban voltam. De ha sikerül, akkor jobb leszek, mint valaha. És ez nem álom, ez így lesz.