Nemzetközi foci

Amputálták, majd visszavarrták a súlyos balesetet szenvedett válogatott kapus lábfejét

MARCELO HERNANDEZ / PHOTOSPORT / PHOTOSPORT / Photosport via AFP
Vajon Cristóbal Campos folytathatja-e pályafutását?
MARCELO HERNANDEZ / PHOTOSPORT / PHOTOSPORT / Photosport via AFP
Vajon Cristóbal Campos folytathatja-e pályafutását?
Vasárnap még a San Antonio Unido színeiben másodosztályú bajnokin védett a Trasandino ellen Cristóbal Campos, éjszaka azonban súlyos autóbalesetet szenvedett, és minden bizonnyal véget is ér ezzel a sportpályafutása. De lehet, az orvosok mégis csodát tettek?

A 25 éves, egyszeres chilei válogatott kapus sajtóértesülések szerint hétfőn hajnalban elvesztette uralmát autója felett, amely felborult és az út melletti korlátoknak ütközött. A sportoló beszorult a járműbe, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy jobb lábfejét a helyszínen amputálni kellett, hogy ki tudják szabadítani a roncsok közül.

Miután a kórházba szállították, hajnali négy óra körül egy traumatológusokból és lábspecialistákból álló orvosi team bravúros műtéttel rekonstruálta és visszavarrta a végtagot, amelyről Jorge Ibánez, a kórház igazgató-helyettese azt mondta, életképes állapotban van.

Guillermo Lee, a San Antonio Unidos elnöke azt mondta, a műtét reményt adott, de egyelőre nem tudni biztosan, hogy a sérült lábfej működhet-e úgy, mint régen.

„Várjuk, hogyan reagál a szervezete a műtétre” – nyilatkozta a sportvezető.

A csapat megdöbbent, a futball háttérbe szorult. Inkább essünk ki a harmadosztályba, csak Cristóbal épüljön fel

tette hozzá.

Kapcsolódó
Öt nappal a nemzetközi kupameccse után halt meg egy focista
A Libertadores Kupában egy félidőt játszott, mielőtt rosszul lett.
Olvasói sztorik