Nemzetközi foci

„Köszönök mindent, fantasztikus volt” – így búcsúzott a hétfőn elhunyt Sven-Göran Eriksson

Peter Byrne/PA Images via Getty Images
Peter Byrne/PA Images via Getty Images

Hasnyálmirigyrákban 76 éves korában elhunyt Sven-Göran Eriksson, az angol labdarúgó-válogatott korábbi kapitánya.

Az egykori kiváló szakember tudott a gyógyíthatatlan betegségéről, sőt januárban azt is elismerte, az orvosok becslése szerint legjobb esetben is egy évig él majd. Két hónappal később azonban beteljesülhetett az álma, Eriksson ugyanis nagy Liverpool-szurkoló volt, de soha nem irányíthatta kedvenc csapatát. Egészen márciusig, amikor a Pool legendáit 4-2-es sikerre vezette az Ajax ikonikus tagjai ellen. Augusztusban már alighanem rendkívül legyengülhetett, mert szívbemarkoló búcsúüzenetet is küldött a világnak.

„Jó életem volt. Úgy hiszem, mindannyian félünk a haláltól, de ez is az élet része. Megtanulod elfogadni, hogy ez így lesz. Remélem, ha eljön az idő, az emberek majd azt mondják rám, jó ember volta, de tudom, hogy úgyse mondhatja ezt mindenki.

Azt szeretném, ha pozitív fickóként emlékeznétek rám, aki mindent megtett, amit csak tudott. Ne szomorkodjatok, mosolyogjatok. Köszönök mindent az edzőknek, játékosoknak, a nézőknek! Fantasztikus volt! Vigyázzatok magatokra és az életetekre, amit éljetek is meg. Sziasztok

– üzente szerdán a svéd férfi.

Sven-Göran Eriksson 27 évesen zárta le játékos pályafutását 1973-ban, majd négy évvel később elkezdett edzősködni. Világhírű csapatoknál is dolgozott, a Benfica, az AS Roma, a Lazio, sőt a Manchester City is alkalmazta. Számos alkalommal vállalt el szövetségi kapitányi posztot is, irányította az angol, a mexikói, az elefántcsontparti válogatottat is. Volt bajnok Portugáliában és Olaszországban, egyik legnagyobb sikere viszont a KEK-győzelem a Lazióval, de a Benficát is bejuttatta egy BEK-döntőbe.

Pályájáról készült galériánk itt tekinthető meg:

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik