Magyar foci

Szalai Attila: A Hoffenheimnél szeretnék bizonyítani, és megmutatni, hogy igenis helyem van a Bundesligában

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Szalai Attilával kapcsolatban különféle átigazolási pletykákat lehetett hallani a nyáron, de a 46-szoros magyar válogatott védő azt mondja, ő a Hoffenheimre fókuszál, amelyhez még három évig szerződés köti.

Voltak és vannak megkeresések, de a Hoffenheimnél szeretnék bizonyítani, és megmutatni, hogy igenis helyem van a német első osztályban.

Szerencsés helyzetben vagyok, mert két és fél csodás évet tölthettem el a Fenerbahcénál, igazi családra leltem Törökországban, ugyanakkor nagy álmom volt, hogy Európa elit bajnokságában is kipróbálhassam magam. A tavaly nyári átigazolásommal mindenki jól járt, a klubom nagy pénzért értékesített, én jó helyre kerültem, még ha az első szezon nem is úgy alakult, ahogy szerettem volna. Remélem, hogy ez a mostani idényem sokkal jobb lesz” – idézte Szalait a Teol.hu.

A 26 éves védő hozzátette, sokat tanult az előző idényből, amelyben a Hoffenheimben és a Freiburgban mindössze hét Bundesliga-találkozón kapott szerepet. A német bajnokság augusztus 23-án rajtol, a Hoffenheim az első fordulóban az újonc Holstein Kielt fogadja majd.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik