Nemzetközi foci

A Real Madrid rekordere Szaúd-Arábiába tart

Alberto Pizzoli / AFP
Alberto Pizzoli / AFP

Már áprilisban biztossá vált, hogy idén nyáron, a szerződése lejártával távozik a Real Madridtól Nacho Fernández, aki egész eddigi pályafutását Madridban töltötte és klubrekordot jelentő hat BL-t, öt klubvilágbajnokságot, négy spanyol bajnoki címet, két Király Kupát, négy európai és öt spanyol Szuperkupát nyert a madridi klubbal.

A jelenleg a spanyolokkal a németországi Eb-n szereplő hátvéd sajtóhírek szerint nagy valószínűséggel a szaúdi első osztályba frissen feljutó al-Quadsiah csapatánál folytathatja pályafutását, ahol edzője a szintén korábbi Real-legenda, Michel lehet.

Nachóval kapcsolatban korábban a Karim Benzemát is foglalkoztató al-Ittihadot is emlegették mint lehetséges következő állomást, azonban a transzferből nem lett semmi, mivel a szaúdi klub még egyelőre nem tudja, hogy mekkora összeg áll majd rendelkezésére idén nyáron az igazolásokra. Ennek az az oka, hogy a klub az Állami Befektetési Alaphoz tartozik, tehát a kormány által meghatározott, következő szezonra nyújtott támogatásoktól függ.

Ugyan az Állami Befektetési Alaphoz tartozó csapatok (ilyen a Cristano Ronaldót foglalkoztató al-Nasszr, vagy a Neymar játékjogát birtokló al-Hilal) rendelkeznek saját költségvetéssel is, azonban az átigazolásokra rendelkezésre álló pontos összeg nagyban függ az államtól kapott pénztől, márpedig ennek ismeretének hiányában az el-Ittihad egyelőre nem tudta vállalni Nacho szerződtetését, ezért abbamaradtak az egyeztetések a felek között.

Nincs ilyen problémája azonban az al-Quadsiahnak, mivel a csapat költségvetését tulajdonosként a Forma-1-ből is ismerős, a legnagyobb szaúdi olajvállalatnak számító Aramco biztosítja. Nacho szerződtetése pedig a remények szerint segíti a csapatot abban, hogy idővel felvegye a versenyt az államilag finanszírozott klubokkal.

Kapcsolódó
A magyar válogatott órákat utazik az Eb-meccsei előtt, hogy nyugodtan készülhessen
Az Európa-bajnokságon szereplő magyar csapat Weiler-Simmerbergben tartja edzéseit, ahol csend és nyugalom honol a kezdeti felhajtás után. Megnéztük, milyen környezetben edzenek Szoboszlaiék.
Olvasói sztorik