Tíz éve, 2014. június 13-án hunyt el Grosics Gyula olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat kapusa.
Grosics 1926. február 4-én Dorogon született, itt is kezdett futballozni. Az iskolai mérkőzéseken jó reflexei miatt a kapuba tették, noha ő csatár szeretett volna lenni.
„Nem szerettem védeni. Mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak. Persze később, befutott kapusként már megváltozott erről a véleményem” – idézi egy későbbi nyilatkozatát az MTI.
A Dorogi Bányász NB II-es felnőtt csapatának kapujában 1940-ben mutatkozott be. 1944-ben megnyerték a másodosztályú bajnokságot, majd a Magyar Kupában elődöntőbe, 1945-ben pedig az NB I-be jutottak. Grosics 1947-ben Budapestre került a MATEOSZ, majd a Teherfuvar SE csapatához. A MATEOSZ államosítása után bevonultatták, a sportélet szovjet mintára történő átszervezése során 1950-ben a Bp. Honvédbe igazolt (vagy inkább vezényelték). A kispesti egyesület akkoriban a világ legjobb klubcsapata volt, ahol az Aranycsapat játékosainak többsége játszott. A Honvéd színeiben 390 bajnoki mérkőzésen védett, háromszoros bajnok (1950, 1952, 1954) lett.
A válogatottban 1947-ben a magyar-albán (3-0) mérkőzésen mutatkozott be. A nehéz természetű focistát, akinek nyakában mindig kereszt lógott, és nem volt hajlandó az elvárt összegben békekölcsönt jegyezni, 1949-ben „disszidálási szándék” vádjával őrizetbe vette az Államvédelmi Hatóság, az ÁVH. Egy évre eltiltották a nemzeti csapattól, de 1950 májusától már az Aranycsapat alapembere volt.
Tagja volt az 1952-es helsinki olimpiai tornán arany- és az 1954-es berni világbajnokságon ezüstérmet szerzett csapatnak, továbbá az 1958-as és 1962-es világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. 1953-ban Európa Kupát nyert, ezután következett „az évszázad mérkőzése”, a londoni Wembley Stadionban az angolok elleni 6-3, majd az 1954-es, 7-1 arányban megnyert budapesti visszavágó. Hat alkalommal hívták meg a világválogatottba, négyszer jelölték Aranylabdára.
Búcsúmeccs a válogatottban:
Az 1954-es berni vb döntő elvesztése után idehaza tüntetések robbantak ki, Grosicsot is bűnbaknak kiáltották ki. Máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták meg, egy évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltották, házi őrizetbe helyezték. Ezalatt kapusok sorát próbálták ki, de eredménytelenül, így a Budapestről Tatabányára száműzött Grosics 1956-ban visszakerült posztjára. A forradalom idején részt vett a Honvéd illegális dél-amerikai túráján, de 1957 nyarán a hazautazás mellett döntött és ismét a tatabányai csapatnál védett.
1962-ben a chilei vb-n bejelentette visszavonulását, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség nem járult hozzá, hogy a Ferencvároshoz igazoljon. 1962. október 14-én a jugoszlávok ellen öltötte utoljára magára legendás fekete mezét. Negyvenhat évvel később, 82. születésnapján a Fradi jelképesen leigazolta, 2008. március 25-én a zöld-fehérek kezdőcsapatában kapott helyet. Az angol másodosztályú Sheffield United elleni mérkőzésen egy hazaadás után, a nézők vastapsa között vonult le a pályáról.
A legendás kapus nagyszerű érzékkel irányította a védelmet. Szükség esetén kapuját messze elhagyva igyekezett hárítani, a labda pontos továbbításával gyors ellentámadások indítására is lehetőséget adott, ezért emlegették a válogatott „negyedik hátvédjeként”. Különösen ruganyossága és reflexei voltak egészen kiválóak, nevét éveken át a világ legjobb kapusai között emlegették.
A játékosok még véletlenül se higgyék azt, hogy ők tisztelik meg a közönséget, hanem éppen fordítva. A játékos érezze magát megtisztelve, hogy egy nemzet színeit képviselheti a nagyvilágban. Ez egy íratlan törvénye a közösség képviseletének, és ez nemcsak a sportra, hanem a világon minden másra igaz
– mondta egyszer.
1960-ban edzői, 1965-ben sportszervezői oklevelet szerzett. 1963-tól a Tatabányai Bányász, majd a Salgótarjáni BTC, később a KSI edzője volt. 1966 és 1968 között Kuvaitban volt szakfelügyelő és szövetségi edző. 1969-től állt a Budapesti Volán és a Volán SC élén, nyugdíjba 1976-ban egyesületi elnökként vonult, 1991-ben a Volán FC díszelnöke lett. 1969 és 1976 között a Volántouristnál volt osztályvezető, ezután a fővárosban divatáruüzletet nyitott. A rendszerváltás után, 1990-ben az MDF színeiben indult az országgyűlési választásokon.
Grosics Gyula hosszas betegeskedés után 2014. június 13-án, nyolcvannyolc éves korában hunyt el.
1952-ben az év sportolója, 1959-ben az év labdarúgója lett, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1994-ben tagja lett a Halhatatlanok Klubjának, 1995-ben a MOB Olimpiai Érdemérmet és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Érdemérmét, 1996-ban a Magyar Örökség díjat vehette át. 1998-ban Az évszázad legjobb magyar kapusának, 1999-ben a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé választották. 1999-ben a Dorogi FC örökös tagja lett. 2001-ben és 2013-ban Csík Ferenc-díjat, 2007-ben Szent István-díjat, 2008-ban a Magyar Szabadság Napja-díjat kapott. Budapest, Budapest XI. kerülete, Dorog és Tatabánya díszpolgára volt. 2009-ben Prima Primissima Díjat kapott, 2011-ben a Nemzet Sportolója lett.
Az újbudai Budai Sport Általános Iskola 2008-ban az ő nevét vette fel, 2009-ben Gyulán megalakult a Grosics Katolikus Labdarúgó Akadémia, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapata az NB II-ben szerepel. 2018-ban a budapesti Bikás parkban, 2019-ben Szegeden állították fel egész alakos szobrát, 2011-ben róla nevezték el a tatabányai futballstadiont. 1963-ban jelent meg Így láttam a kapuból című könyve, életéről 2011-ben Keresztlécen címmel készült dokumentumfilm. A pályafutásával kapcsolatos emléktárgyak, relikviák 2016-ban a Puskás Intézethez kerültek.
