Magyar foci

A Puskás Akadémia legyőzése után nem kell már izgulnia a ZTE-nek

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A Zalaegerszeg 1-0-ra nyert a Puskás Akadémia ellen az NB I 30. fordulójában.

Mindkét csapat támadólag lépett fel és nagy lendülettel vetette magát a küzdelembe, így az első 15 perc annak ellenére élvezetes futballt hozott, hogy helyzetek nem alakultak ki. Az idő múlásával meddő és kiegyenlített mezőnyharccá szelídült a találkozó, amit az is jelez, hogy alig volt kaput eltaláló kísérlet. A hazai kapusnak háromszor, a vendégnek kétszer kellett közbeavatkoznia, de bravúrra egyiküknek sem volt szüksége, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak öltözőbe a felek.

Térfélcserét követően sem változott a játék képe, többnyire a két büntetőterület között folyt a játék, így a kapuk szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben. Az utolsó húsz percre fordulva éppen kezdett fölényt kicsikarni a felcsúti együttes, mégis kissé váratlanul a hazaiak szereztek vezetést.

Sajbán gólja döntött:

Hátrányban nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a vendégek, de a szervezett hazai védelmet nem tudták feltörni – Dombó egy ízben védett hatalmasat Favorov ötméteres fejesénél – így a Puskás Akadémia pont nélkül távozott Zalaegerszegről.

Sikerükkel a zalaiak matematikailag is bebiztosították élvonalbeli tagságukat, míg a negyedik felcsútiaknak megszakadt az öt körön át tartó veretlenségi sorozatuk.

NB I, 30. forduló:

Zalaegerszegi TE FC – Puskás Akadémia FC 1-0 (0-0)
Zalaegerszeg, 2559 néző
v.: Bognár
Zalaegerszeg: Dombó – Szendrei, Szafronov, Csóka, Medgyes – Sankovic, Bedi – Mim (Croizet, 61.), Sajbán, Kiss (Németh D., 79.) – Mance.
Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill – Szolnoki (Soisalo, 85.), Plsek (Favorov, 74.) – Nissilä (Komáromi, 60.), Corbu, Nagy Zs. – Puljic (Colley, 74.).
gól: Sajbán (71.)
sárga lap: Kiss (68.)

 

szombaton játsszák:
Paksi FC – Mezőkövesd Zsóry FC 14.30
Diósgyőri VTK – Kecskeméti TE 17.00
Debreceni VSC – Újpest FC 19.30

 

vasárnap játsszák:
Kisvárda Master Good – Fehérvár FC 15.15
MTK Budapest – Ferencvárosi TC 17.45

 

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 29 20 5 4 71-26 65 pont – már bajnok
2. Fehérvár FC 29 15 5 9 51-38 50
3. Paksi FC 29 15 5 9 46-39 50
4. Puskás Akadémia FC 30 12 10 8 49-31 46
5. MTK Budapest 29 12 7 10 40-52 43
6. Debreceni VSC 29 12 6 11 45-39 42
7. Diósgyőri VTK 29 11 7 11 48-49 40
8. ZTE FC 30 11 6 13 50-56 39
9. Kecskeméti TE 29 11 4 14 40-44 37
10. Újpest FC 29 10 4 15 38-61 34
11. Kisvárda Master Good 29 7 4 18 32-46 25
12. Mezőkövesd Zsóry FC 29 5 5 19 25-54 20 – már kiesett

Olvasói sztorik