Kondás játékosként, majd edzőként is eljutott az NB I-ig a Debrecen csapatával, ám amíg aktív pályafutása során csupán egy bajnoki bronzéremig jutott, szakvezetőként két-két bajnokságot és kupát is nyert a Lokival.
Őszinte leszek, hiányzik a kispad, a futballban élek 12 éves korom óta. Elsősorban a kihívások és az adrenalin hiányzik. Sok edzőkolléga azt mondja, jó az edzősködés, csak a meccsek ne lennének. Én pont a meccseket várom
– nyilatkozta a szakember, aki elárulta, hogy az elmúlt egy évben nem kapott komolyabb megkeresést.
De a 2011-14-es nagy debreceni sikerek után a szerencsével is hadilábon állt: a Kisvárdával ugyan feljutott az élvonalba, mégis szerződést bontottak vele, de hiába állt feljutó helyen a Debrecennel és a DVTK-val, ugyancsak mennie kellett.
„Az elmúlt 23 év alatt kevés olyan volt, amikor nem lettünk bajnokok, kupagyőztesek, vagy nem végeztünk dobogón. Amiket elvállaltam, azokat sikerült teljesíteni, illetve részben teljesíteni, ha hagyták volna befejezni. A Lokinál türelmesebbek voltak, mostanában könnyebben váltanak edzőt, én öt és fél évig voltam ott. Ma már a külföldi edzőknek több lehetőséget több bizalmat adnak, több tolerancia van velük szemben” – vélte.
Nagyon büszke arra, hogy az 1966-os Vasas-bravúr után 2011-12-ben sikerült veretlenül bajnoki címet nyernie a DVSC-vel, amit azóta sem tudott megismételni senki.
Véleménye szerint más lélektana van a dobogóért küzdeni mint a kiesés elkerüléséért hajtani, utóbbi sokkal nagyobb nyomás edzőnek játékosnak egyaránt, de a labdarúgókat jobban befolyásolja, mert hamar eltudják veszíteni a hitüket.
„Kell, hogy legyen mindenkinek egy belső motivációja. Sokszor mondják, hogy nem tudjuk motiválni a játékost. Azt, amelyiket motiválni kell, megeszi a fene. Azt csinálja, amit szeret, ezért még erkölcsi és anyagi juttatás, elismerés is jár. Ha egy játékosnak nincs meg a belső motivációja, hagyja abba a futballt” – jelentette ki.
