Nemzetközi foci

A hazai pálya szúrt ki a kapussal – hihetetlen öngól a Bundesligában

Az európai kupaindulást érő helyekre pályázó Eintracht Frankfurt 2-1-re győzött az abszolút újonc Heidenheim otthonában a Bundesliga 24. fordulójában. Ebben még semmi meglepő nem lenne, az viszont már elég rendhagyó volt, hogyan is került előnybe a vendégcsapat a 39. percben:

Gimber passzolt hátra a hazaiak kapusához, Müller azonban luftot rúgott, mert a labda pont előtte pattant meg, majd utána a kapuba gurult.

Közben a Lipcse két magyar válogatott játékossal, Willi Orbánnal és Gulácsi Péterrel a kezdőjében állt fel a Bochum otthonában, és nyert végül 4-1-re. A magyar kapus szempontjából nem indult jól a meccs, ugyanis hiába ért oda Wittek szabadrúgására, nem tudott védeni, a labda bepattant róla a kapuba, ezután azonban a vendégcsapat bedarálta ellenfelét.

Végig a pályán volt Schäfer András, ám csapata, az Union Berlin otthon kikapott 2-0-ra a Borussia Dortmundtól. Adeyemi egy remek lövéssel szerzett vezetést a 41. percben, és ugyan a hazaiak közel jártak az egyenlítéshez is, a 90. percen a BVB lezárta a meccset.

Az Augsburg úgy nyert 6-0-ra a Darmstadt ellen, hogy már a 29. percben 5-0-ra vezetett.

Bundesliga, 24. forduló

Union Berlin-Borussia Dortmund 0-2 (0-1)
VfL Bochum-RB Leipzig 1-4 (1-1)
SV Darmstadt-FC Augsburg 0-6 (0-5)
FC Heidenheim-Eintracht Frankfurt 1-2 (0-1)
FSV Mainz-Borussia Mönchengladbach 1-1 (1-0)

Kapcsolódó
A német foci tündérmeséje, amiről senki sem beszél
23 fordulót követően a tizedik a Bundesligában az abszolút újonc Heidenheim, amely 11 pontos előnyben van az osztályozós helyen álló Kölnnel szemben. A csapat a Bayer Leverkusen tündöklése és a Bayern München szenvedése miatt viszonylag a radar alatt repül, pedig nem is olyan rég még a negyedosztályban szerepelt, az edzője, Frank Schmidt közben német rekordot döntött.
Olvasói sztorik