Magyar foci

Cserecsatárai mentették meg Újpesten a büntetőt hibázó Paksot

Czeglédi Zsolt / MTI
Skribek szerzett vezetést a Paksnak
Czeglédi Zsolt / MTI
Skribek szerzett vezetést a Paksnak
Utolsóként a Paks jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Magyar Kupában, miután csütörtök este hosszabbításos mérkőzésen 2-1-re legyőzte idegenben az Újpestet.

Bár a hazai csapat kezdett agilisabban, mégis a Paks szerzett vezetést az első komolyabb lehetőségéből. A 21. percben Hahn kapott jó labdát a 16-oson belül, szépen tisztára játszotta magát, majd lekészítette Skribeknek, aki 12 méterről nem hibázott (0-1).

Lendületben maradt a Paks, de nem sikerült növelni az előnyét, mert vagy Banai védett, vagy a támadók hibáztak.

Szünet után azonnal egyenlített az Újpest, a 47. percben a csereként beállt Mörschel passzát Radosevic lőtte a léc alá (1-1).

A 61. percben Haraszti közeli lövését Banai tolta a kapufára, egy perc múlva ismét az újpesti kapus villant, ezúttal Mezei próbálkozásánál. A 89. percben Böde lefejelt labdáját Hahn lőhette, de az önfeláldozó Keita nagyot mentett.

Amikor már úgy tűnt, nem születik több gól, büntetőhöz jutott a Paks: Szabó lábát Radosevic rúgta meg, a VAR és a játékvezető közös döntése tizenegyest ért. A labda mögé Mezei állt, de lövését Banai bravúrral védte.

Következett a hosszabbítás, amelynek első félidejében Mörschel két szabadrúgása okozott gondot: az első elkerülte a kaput, a másodikat Simon védte.

Fordulás után megszerezte a vezetést a Paks, a cserecsatár Böde kiugratta a cserecsatár Könyvest, aki a védők szorításában kilőtte a bal alsó sarkot (1-2).

Három perc múlva Mörschel lábában volt az egyenlítés, de hét méterről, ballal a bal kapufa mellé bombázott.

A 114. percben ismét fordult a kocka, Könyves hátulról rálépett Jevtoszki sarkára, a játékvezető pedig kiállította. A hosszabbítás ráadásában még Csoboth került ziccerbe, Simon óriásit védett, de a bíró lest jelzett.

Az eredmény nem változott, a Paks 2-1-re nyert, és bejutott a legjobb nyolc közé.Bejutott a negyeddöntőbe a másodosztály éllovasa, a Nyíregyháza Spartacus, amely 5-1-re verte a harmadosztályú Szentlőrincet. A meccs hőse a mesterhármast elérő Novák Csanád volt.

Magyar Kupa, nyolcaddöntők

Újpest FC – Paksi FC 1-2 (0-1, 1-1, 1-2)
gól: Radosevic (47.), illetve Skribek (21.), Könyves (110.)

 

Szentlőrinc (NB III) – Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) 1-5 (1-3)
gól: Helesh (18.), illetve Novák (2., 27., 84.), Temesvári (37.), Beke (93.)

 

A negyeddöntő párosítását az M4 Sport stúdiójában még este kisorsolták, ennek értelmében a bajnoki címvédő Ferencváros a tavalyi kupagyőztes Zalaegerszeget búcsúztató Diósgyőr vendége lesz, míg Kisvárdára az MTK látogat. A versenyben maradt két másodosztályú együttes közül az NB II-ben listavezető Nyíregyháza a Kecskemétet, a Vasas pedig a Paksot kapta ellenfélnek. A negyeddöntős mérkőzések hivatalos játéknapja április 3-a.

 

Magyar Kupa, a negyeddöntő párosítása
Kisvárda – MTK Budapest
Nyíregyháza – Kecskemét
Diósgyőr – Ferencváros
Vasas (NB II) – Paks

Olvasói sztorik