Magyar foci

Az MLSZ-től igazolt Fradi-legendát a Vasas csapata

Kovács Tamás / MTI
Gera Zoltán számára most jött el az idő a váltásra
Kovács Tamás / MTI
Gera Zoltán számára most jött el az idő a váltásra
Gera Zoltán hétfőn távozott a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzői posztjáról, és az NB II-ben szereplő Vasas FC vezetőedzője lett.

Az angyalföldi klub hétfőn a honlapján jelentette be az eddigi szakvezető, Desits Szilárd menesztését. Desits tavaly április óta volt a Vasas vezetőedzője, az NB I-ben nyolc, a másodosztályban 22 meccsen irányította a csapatot, amellyel 12 győzelem, 12 döntetlen és hat vereség volt a mérlege.

„Keddtől Gera Zoltán látja el a vezetőedzői feladatokat, aki 2019. június 7-től az U21-es válogatott szövetségi edzője volt, amelyet 35 mérkőzésen irányított” – áll a Vasas FC honlapján.

Gera korábban a Ferencváros és az A válogatott szakmai stábját is erősítette, Marco Rossival és Szerhij Rebrovval is együtt dolgozott. Játékosként 97-szeres válogatott, háromszoros magyar bajnok, ötszörös Magyar Kupa-győztes, angol másodosztályú bajnok és Európa-liga-döntős volt.

Szakmai stábjához Csizmadia Csaba is csatlakozik a Vasasnál, amely az NB II-es tabella harmadik helyén áll.

Gera 2019 nyarán kezdte meg a munkát az U21-es válogatott szövetségi edzőjeként, ő irányította a csapatot a 2021-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Ebben az időszakban korosztályos csapatából tíznél több játékos került fel Marco Rossi együttesébe, többen közülük már nagyon fiatalon alapemberré váltak a felnőtt csapatban.

Nagyon hálás vagyok, hogy közel öt éven keresztül a szövetségnél dolgozhattam, és pályakezdő edzőként rám bízták az U21-es csapat irányítását

– mondta a magyar szövetség honlapján.

Hozzátette, kettős feladata volt, a játékosok egyéni fejlesztése mellett az eredményesség javítása is fontos szempont volt. Mint mondta, rengeteget tanult a szövetségnél eltöltött időszak során, és bízik benne, hogy ő is hozzá tudott járulni a válogatottban megfordult labdarúgók fejlődéséhez.

Az elmúlt időszakban több megkeresést is kaptam, és most azért döntöttem a váltás mellett, mert szeretnék klubcsapatnál, napi gyakorlati munkát végezni, melyhez ez a lehetőség, a Vasas kerete ideális számomra

nyilatkozta.

Az U21-es válogatott új szakvezetőjének kilétét később jelenti be a szövetség, Gera pótlásáról a közeljövőben gondoskodik a sportigazgatóság.

Az utánpótlás-válogatott márciusban két találkozón lép pályára: előbb felkészülési mérkőzésen fogadja a Moldovát, majd Kazahsztánban játszik Európa-bajnoki selejtezőt.

(MTI)

Olvasói sztorik