Nemzetközi foci

Modric győztes góljánál csak az átvétele volt szebb

BURAK AKBULUT / ANADOLU / Anadolu via AFP
BURAK AKBULUT / ANADOLU / Anadolu via AFP

A listavezető Real Madrid hazai pályán 1-0-ra győzött a Sevilla ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában.

A meccs előtt a madridi közönség Sergio Ramost ünnepelte, aki ezúttal ellenfélként tért vissza a Bernabéu-stadionba, de 2005 és 2021 között részese volt a Reallal többek között négy BL-, két Király Kupa-győzelemnek, valamint öt bajnoki címnek.

A hazaiak már a tizedik percben betaláltak a Sevilla hálójába, de Lucas Vázquez nem ünnepelhetett, a gólt ugyanis elvették, mondván, Nacho szabálytalanul szerzett labdát.

Az első félidő végén, majd a második elején is Valverde volt a főszereplő, előbb majdnem becsapta a furán kanyarodó labdája Nyland kapust, majd ugyan nem a legjobban ért bele egy beadásba, de így is közel járt a gólhoz, mert a kapufa segítette ki a vendégek norvég kapusát.

Aztán megsérült a bíró, Isidro Díaz de Mera, így a negyedik játékvezetőnek, Carlos Fernándeznek kellett beugrania a helyére.

A meccset végül a csereként beállt Modric döntötte el: Valverde beadásánál Rüdiger lesen volt, de nem mozdult a labdára, amit Badé röviden fejelt ki, a horvát irányító zseniális átvétellel lövőhelyzetbe hozta magát, majd a 16-oson kívülről a bal sarokba csavart.

A Sofascore statisztikái alapján a 2016-2017-es idény óta a Realban csak hárman jutottak el tíznél több gólig a 16-oson kívülről próbálkozva: Marco Asensio (15 gól, ő jelenleg a PSG játékosa), Toni Kroos (14) és Modric (11).

A meccs összefoglalóját itt lehet megnézni.

LaLiga, 26. forduló:

Cádiz – Celta Vigo 2-2 (0-1)
Real Betis – Athletic Bilbao 3-1 (2-1)
Las Palmas – Osasuna 1-1 (0-0)
Real Madrid – Sevilla 1-0 (0-0)

 

szombaton játszották:
Alavés – Real Mallorca 1-1 (0-0)
Almería – Atlético Madrid 2-2 (1-1)
FC Barcelona – Getafe 4-0 (1-0)

 

pénteken játszották:
Real Sociedad – Villarreal 1-3 (0-1)

 

hétfőn játsszák:
Girona – Rayo Vallecano 21.00
A Granada-Valencia mérkőzést a valenciai épülettűz miatt elhalasztották.

 

A tabella:
1. Real Madrid 26 54-16 65 pont
2. FC Barcelona 26 56-34 57
3. Girona 25 54-32 56
4. Atlético Madrid 26 52-28 52
5. Athletic Bilbao 26 46-26 49
6. Real Betis 26 31-26 42
7. Real Sociedad 26 35-26 40
8. Las Palmas 26 26-26 36
9. Valencia 25 29-29 36
10. Getafe 26 33-38 34
11. Osasuna 26 30-37 33
12. Alavés 26 25-32 29
13. Villarreal 26 38-48 29
14. Rayo Vallecano 25 22-33 25
15. Sevilla 26 30-38 24
16. Real Mallorca 26 23-34 24
17. Celta Vigo 26 29-39 21
18. Cádiz 26 17-37 18
19. Granada 25 27-49 14
20. Almerí­a 26 25-54 9

Olvasói sztorik