Nemzetközi foci

A Sevilla hivatalosan panaszt tett a Real Madriddal szemben

Fran Santiago/Getty Images
Fran Santiago/Getty Images

A Sevilla labdarúgócsapata hivatalosan is panaszt nyújtott be a Real Madrid TV miatt a Spanyol Labdarúgó Szövetségnél (RFEF).

A csapat azt kifogásolta, hogy a fővárosi klub videós csapata a két együttes vasárnapi meccsére kinevezett játékvezetőt, Isidro Díaz de Mera döntéseit kritizálta. A Sevilla meglátása szerint már a találkozó előtt nyomást gyakoroltak ezzel a bíróra és Pablo González Futesre, aki a VAR-bíró lesz.

Szeretnénk hivatalosan is jelenteni az eseményeket, szeretnénk tudni, hogy ez szabályokba ütközik-e. A klub szeretné hangsúlyozni, hogy a leghatározottabban elítéli az ehhez hasonló megszervezett kampányokat, amelyeknek a célja a játékvezetői testület megítélésének aláásása. Szerintünk az ehhez hasonló akciók komoly károkat okoznak a spanyol labdarúgás számára

– írta a Sevilla honlapja.

A Real Madrid csatornája már korábban is nyilvánosan kritizálta a játékvezetők és a VAR döntéseit, többször is megvádolták, megtámadták vetélytársaikat, hogy azok lefizették a játékvezetőket. A panasz így mondhatjuk, hogy nem előzmény nélkül született.

Kapcsolódó
Hiába dobott el két pontot, még így is növelte előnyét a Real az üldözője előtt
Ilyen bődületes védelmi hibákkal nem lehetett más a vége a Girona számára, csak vereség.
Olvasói sztorik