Nemzetközi foci

Csak semmi vécé és büfé! – két villámgól is esett a Premier League-ben

Alex Pantling / Getty Images
Elijah Adebayo korán megkezdte a gólgyártást, háromig meg sem állt
Alex Pantling / Getty Images
Elijah Adebayo korán megkezdte a gólgyártást, háromig meg sem állt
Ha nehezen is, de begyűjtötte a három pontot az Arsenal labdarúgócsapata, amely 2-1-re győzött a Nottingham Forest vendégeként az angol Premier League 22. fordulójának keddi játéknapján.

A londoniak sokáig képtelenek voltak a kapuba találni, a második félidő közepén aztán hét percen belül két gólt szereztek Gabriel Jesus és Bukayo Saka révén. A hazaiak a hajrában szépítettek, de végül pont nélkül maradtak (1-2). Az Arsenal két ponttal követi a listavezető Liverpoolt és hárommal előzi meg a harmadik Manchester Cityt, ám előbbinél egy, utóbbinál pedig két meccsel többet játszott.

Váratlanul sima vereséget szenvedett az Aston Villa, amely kilenc győzelem és egy döntetlen után először kapott ki hazai pályán. A birminghamiek ezúttal nem bírtak a Newcastle Uniteddel, amely az első félidőben a svájci válogatott védő Fabian Schär duplájával már kétgólos előnyre tett szert, végül 3-1-re nyert.

A többnyire botladozó Luton Town fontos győzelmet aratott, a kiesés elől menekülő csapat a triplázó Elijah Adebayo vezérletével 4-0-ra ütötte ki a Brightont.

Ha valaki egy mérkőzés előtt még gyorsan elmegy a vécére vagy beáll a büfére várakozó sorba, akkor kedden két gólról is lemaradhatott, amelyek az első 20 másodpercben estek.

A már említett Adebayo 18 másodperc után szwerzett vezetést a Lutonnak, míg a Sheffield United Ben Brereton Diaz révén már a 20. másodpercben ünnepelhetett a Crystal Palace otthonában – igaz, végül 3-2-re vereséggel távozott.

A két gól azonban csak a 19., illetve a 24. helyet foglalja el a Premier League örökranglistáján.

A PL leggyorsabb góljai (a BBC alapján):

Premier League, 22. forduló

Nottingham Forest – Arsenal 1-2 (0-0)
gól: Awoniyi (89.), illetve G. Jesus (65.), Saka (72.)

 

Fulham – Everton 0-0

 

Luton Town – Brighton 4-0 (3-0)
gól: Adebayo (1., 42., 56.), Ogbene (3.)

 

Crystal Palace – Sheffield United 3-2 (2-2)
gól: Eze (17., 27.), Olise (67.), illetve Brereton Díaz (1.), McAtee (20.)

 

Aston Villa – Newcastle United 1-3 (0-2)
gól: Watkins (71.), illetve Schär (32., 36.), A. Moreno (52., öngól)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik