Nemzetközi foci

Bundesliga: Sallai gólja győzelmet ért a Freiburgnak, félbeszakadt egy bajnoki

Christian Kaspar-Bartke / Getty Images
Christian Kaspar-Bartke / Getty Images

Sallai Roland kezdőként 89 percet kapott a  Freiburgban és győztes gólt szerzett a Hoffenheim ellen 3-2-re megnyert bajnokin a Bundesliga 18. fordulójában. A vendégeknél Szalai Attila a cseresorból nézte végig a találkozót.

A Freiburg vereséggel zárta 2023-at, majd az idei első bajnokiján csak döntetlent játszott, a riválisok többsége pedig ki is használta ezt a botladozást. Ezúttal azonban úgy tűnt, hogy a Hoffenheim ellen könnyen jöhet a győzelem, mert bár kiegyenlített meccset játszottak a csapatok, de a hazaiak az 55. percben már 2-0-s előnyben voltak. A Hoffenheim azonban kiegyenlített, majd Gulde kapott második sárgát, a hajrára így emberhátrányba került a Freiburg.

A 85. percben azonban így is összejött a győztes gól, Sallai fejesét ugyan még védte a kapus, de a kipattanót közelről a kapuba lőtte a magyar válogatott játékos, akit nem sokkal később lecseréltek.

A magyar játékosnak ez volt a harmadik gólja a mostani bajnoki szezonban (korábban pedig gólpasszt adott Vincenzo Grifónak), míg a szezonban már hatodszor volt eredményes. Egyébként a szezon első fordulójában szintén győztes gólt szerzett a Hoffenheim ellen.

A VfL Bochum-VfB Stuttgart mérkőzés az első félidő után félbeszakadt,

mivel a szurkolók eltorlaszolták a főbb kijáratokat, ezzel tüntetve a liga tervei ellen, melyek szerint külső befektetőt vonnának be a Bundesliga működtetésébe.

Bundesliga, 18. forduló

Darmstadt-Eintracht Frankfurt 2-2 (0-1)
SC Freiburg-Hoffenheim 3-2 (1-0)
Heidenheim-VfL Wolfsburg 1-1 (1-1)
1. FC Köln-Borussia Dortmund 0-4 (0-1)

Kapcsolódó
Az Ázsia Kupa szenzációja lett volna, de egy öngól belerondított a képbe
Jordániát percek választották el a biztos továbbjutástól.
Olvasói sztorik