Nemzetközi foci

Megérkezett Barcelonába a várva várt megmentő

A katalán klub Vitor Roquét, a mindössze 18 esztendős brazil támadót, aki most csatlakozott új csapatához, még nyáron, 40 millió euróért szerződtette a Club Athletic Paranaensétől. Az FC Barcelona külön videóban mutatta be szerzeménye első napját Barcelonában.

A spanyol bajnokságban 4. helyen álló Barca az eddigi 18 forduló alatt 34 gólt szerzett, ami 2 gól/meccs alatti átlag. Erre mondhatni, hogy nem rossz, de például az Athlético Madrid is 36 nál jár már, nem beszélve a 42 gólos Gironáról, de a listavezető, a 39 találatnál járó Real Madridtól is le vannak maradva eredményesség terén. Xavi edző együttesének a „Tigrinho” becenévre hallgató srác góljaira elég nagy szükség van tehát, nyilván sokat is várnak tőle. Jelzés értékű az is, hogy a csapat sztárja, az idén eddig a tőle megszokottól kevésébé gólérzékeny – 8 gól 4 gólpassz –, Robert Lewandowski melleti szekrényt kapta meg az öltözőben.

Kiskorom óta erről a pillanatról álmodtam, most itt vagyok, úgyhogy ez egy valóra vált az álom. Próbálok majd sokat tanulni a társaimtól, minél több góllal és győzelemmel segíteni a csapatomat

– fogalmazott az első hivatalos klubmédiának adott interjújában Vitor Roque.

Olvasói sztorik