Magyar foci

Rémálommal felérő kezdés után kikapott Fehérváron a Paks

Vasvári Tamás / MTI
Deiby Flores, a Fehérvár játékosa akcióban
Vasvári Tamás / MTI
Deiby Flores, a Fehérvár játékosa akcióban
Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét az őszi bajnok Paksi FC labdarúgócsapata, amely az NB I 17. fordulójában 3-0-ra kikapott a Fehérvár vendégeként.

Rémálomszerűen kezdődött a mérkőzés az őszi első Paks számára, hiszen egy lecsorgó labdára már az első percben jól érkezett Katona Mátyás, és megszerezte a vezetést a hazaiak számára (1-0). Majd a 3. percben Szabó János kapott a combjához, úgy kellett letámogatni a pályáról, így cserére kényszerültek a vendégek.

Majd a 19. percben egy nagyszerű akció végén Katona ezúttal gólpasszt adott Kenan Kodrónak, aki közelről nem hibázta el az üres kaput (2-0).

A Paks szépíthetett volna, de Kovács Krisztián 10 méterről a lécet döngette meg.

A szünetben Bognár György bele is nyúlt a csapatba, egyrészt Szappanos Pétert küldte a kapuba (a 19 éves Simon Barnabás az MLSZ fiatalszabálya miatt szerepelt), előre pedig érkezett Böde Dániel.

A vendégek nagy lendülettel kezdték a második félidőt, Tóth Balázs kapusnak több bravúrt is be kellett mutatnia, gól azonban a Fehérvár szerzett: a 68. percben Kodro már másodszor volt eredményes (3-0).

A hajrában a paksiak még kihagytak néhány helyzetet, de az eredmény már nem változott.

NB I, 17. forduló

Fehérvár FC – Paksi FC 3-0 (2-0)
Sóstói Stadion, 4078 néző
v.: Bogár
Fehérvár: Tóth B. – Bese, Csongvai, Spandler, Gergényi, Schön (Berki, 90.) – Katona M. (Pető, 84.), Christensen (Rúben Pinto, 90.), Flores (Larsen, 90.) – Szabó L., Kodro (Kastrati, 79.)
Paks: Simon B. (Szappanos, a szünetben) – Kovács K., Vas G., Lenzsér, Szabó J. (Szélpál, 5.), Osváth – Papp K. (Szécsi P., 81.), Mezei, Balogh B. (Haraszti, 62.) – Szabó I B. (Böde, a szünetben), Könyves
gól: Katona M. (1.), Kodro (20., 68.)
sárga lap: Christensen (45.), Kodro (59.), illetve Vas G. (30.), Mezei (58.), Beke P. (82., a kispadon), Kovács K. (87.), Böde (90+4.)

Olvasói sztorik