A Köbenhavn semmit sem bízott a véletlenre és 6-0-ra kiütötte a Galatasarayt az U19-eseknek kiírt ifjúsági Bajnokok Ligája utolsó csoportkörében. A dán csapat a negyedik győzelmét aratta egy-egy győzelem és vereség mellett, így letaszította az élről a Bayern Münchent és megnyerte az A csoportot.
A Köbenhavn a csoportkörben a török Galatát oda-vissza legyőzte, az utolsó helyen zárt Manchester United ellen egy győzelemmel és egy döntetlennel zárt, míg a Bayerntől egyszer legyőzte, egyszer pedig kikapott riválisától. Némethnek volt már egy gólpassza korábban, ezúttal pedig az első gólját szerezte a sorozatban.
— For live streams @GoalSpotHD (@CorettaS40602) December 12, 2023
Az U15-ös, U16-os és U17-es magyar válogatottban is pályára lépett, jelenleg a Koppenhága U19-es csapatát erősítő Németh Győrben született, egyéves volt, amikor a családja Dániába költözött.
„Dániában kaptam munkát, ezért költöztünk ki és aztán itt is maradtunk, mert jól érezzük magunkat. Hunor még Győrben született, egyéves volt, amikor az országváltásunk történt. Háromévesen is látszott, hogy jól bánik a labdával és szeret focizni. Ezt követően fokozatosan figyeltünk rá, brutális mennyiségű szülői munkát tettünk bele, hogy segíteni tudjunk a futballpályafutása alakulásában” – mondta a játékos édesapja, Németh Tamás a kisalfold.hu-nak 2023 februárjában, aki azt is elárulta, rengeteg különedzést végzett fiával az évek során.