Magyar foci

Legyőzte a szomszédot, feljebb lépett a Fehérvár

A Fehérvár 3-1-re legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó NB I 15. fordulójának második szombati mérkőzésén. Sikerével többek között a felülmúlt vármegyei riválisát is megelőzve a Fehérvár feljött a tabella harmadik helyére.

Hazai góllal kezdődött a rangadó, amelyen az ötödik helyezett Fehérvár fogadta a harmadik helyen álló Puskás Akadémiát. A vendégek negyedóra elteltével kezdtek felocsúdni a kezdeti sokkból, fölénybe kerültek, ám büntetőből sem tudtak gólt szerezni. A fehérváriak ritka ellentámadásaik egyikéből megduplázták előnyüket, így két góllal vezettek a szünetben, írta tudósításában az MTI.

Fordulást követően Nagy Zsolt keresztlécre pattintott lövése jelezte, a Puskás Akadémia nem tett le a pontszerzésről. Olyannyira nem, hogy percekkel később Lamin Colley szépített is. Hatalmas nyomás nehezedett a Fehérvár kapujára, a vendégek gyakorlatilag egykapuztak, mégis a hazaiak szereztek újabb gólt: Kenan Kodro büntetőből volt eredményes.

A hátralévő időben is nagy nyomást gyakorolt ellenfelére a felcsúti csapat, de nem sikerült kapuba találnia, így a Fehérvár megérdemelten nyert.

NB I, 15. forduló

Fehérvár FC – Puskás Akadémia FC 3-1 (2-0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 2172 néző
v.: Bognár T.
Fehérvár: Tóth B. – Bese, Csongvai, Serafimov, Gergényi, Schön (Spandler, 91.) – Katona M. (Karamoko, 67.), Christensen (Kastrati, 84.), Flores – Szabó L. (Rúben Pinto, 84.), Kodro
Puskás Akadémia: Markek – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewil – Favorov, Corbu (Gruber, 77.) – Soisalo (Slagveer, a szünetben), Plsek (Levi, a szünetben), Nagy Zs. – Colley
gól: Kodro (6., 76., utóbbit 11-esből), Christensen (34.), illetve Colley (58.)
sárga lap: Katona M. (23.), Szabó L. (44.), Flores (57.), Christensen (83.), illetve Nagy Zs. (25.)

A Kisvárda gól nélküli döntetlent játszott otthon a Debrecennel, így elmozdult az utolsó helyről, igaz, vasárnap a ZTE visszaelőzheti. A vendégek maradtak a negyedik helyen.

Zuhogó esőben kezdődött az első félidő, melyben a Debrecen játszott mezőnyfölényben, de nem tudott gólszerzési lehetőséget kialakítani. A hazaiak szervezetten védekeztek, támadásokat is vezettek és elsősorban a vendégek hibája, labdavesztése után teremtettek némi veszélyt egy-egy alkalommal a debreceni kapunál, illetve a szünet előtt pár perccel Ötvös a félpályáról ívelt a keresztlécre.

A második félidő elején aktívabb volt a Kisvárda, igyekezett magasan letámadni ellenfelét, ezzel együtt jó darabig továbbra sem adódott komoly gólhelyzet egyik oldalon sem. Küzdött a két csapat, de nem alakult ki szép játék. A Debrecen a játékrész második felére talált magára, ekkor több ígéretes támadást is vezetett, a hazaiak kapuját azonban nem sikerült bevennie. A második 45 perc eseménydúsabb volt az elsőnél, gól viszont nem esett.

NB I, 15. forduló

Kisvárda Master Good – Debreceni VSC 0-0
Kisvárda, Várkerti Stadion
v.: Pintér
Kisvárda: Kovács M. – Stefan, Jovicic, Széles – Vida (Makowski, 68.), Ötvös (Lucas, 86.), Nikolov, Alic – Navratil (Rubus, 86.), Ilievszki (Mesanovic, 68.), Balogh N. (Camaj, 30.)
Debrecen: Megyeri – Kusnyír, Lagator, Dreskovic, Ferenczi – Loncar (Romancsuk, 59.), Manrique – Vajda (Oliveira, 59.), Dzsudzsák, Domingues (Szécsi, 75.) – Bárány (Batai, 87.)
sárga lap: Stefan (39.), Jovicic (70.), illetve Ferenczi (29.)

 

A tabella:
1. Paks 14 mérkőzés/28 pont
2. Ferencváros 13/26
3. Fehérvár 15/24
4. Debrecen 15/24
5. Puskás Akadémia 15/24
6. MTK Budapest 15/21
7. Diósgyőr 14/20
8. Kecskemét 15/20
9. Újpest 14/20
10. Mezőkövesd 13/13
11. Kisvárda 15/11
12. ZTE 14/11

 

Kapcsolódó
Dagonya és tizenegyesek – Kecskeméten nyert az MTK
Három gól volt a KTE-MTK bajnokin, mind a három tizenegyesből esett.
Olvasói sztorik