Magyar foci

A kihagyott tizenegyes után a Puskás Akadémia elsöpörte az MTK-t

M4 Sport
M4 Sport

A Puskás Akadémia kiütéses győzelmet aratott az MTK otthonában az NB I 10. fordulójában.

Egy kezezés miatt gyorsan büntetőt kapott az MTK, Stieber azonban a felső lécre emelt. Pár perccel később megszerezte a vezetést a Puskás Akadémia, egy szögletnél Batik simán lerázta Katát, majd az ötösről a hálóba fejelt.

A 38. percben az MTK végezhetett el szögletet, mégis a felcsútiak lőttek újabb gólt: Gruber simán elment Varju mellett, majd kilőtte a jobb sarkot.

A harmadik vendéggól is hasonló forgatókönyv alapján született, ezúttal Corbu csapta be Varjut, majd zavartalanul tüzent a bal alsóba. A hátralévő időben a Puskás Akadémia Nagy Zsolt és Favorov révén még két gólt rámolt be az MTK-nak, amely az utolsó három bajnokiját egyaránt elvesztette, és ezeken a gólaránya 1-14.

NB I, 10. forduló:

MTK Budapest – Puskás Akadémia FC 0-5 (0-2)
Új Hidegkuti Nándor Stadion
v.: Antal
MTK: Demjén – Hej, Kocsis, Bobál D. (Spalek, 37.) – Kovács M. (Miknyóczki, 59.), Kata, Varju (Végh, 68.), Antonov (Kovács P., 68.) – Stieber (Molnár, 60.), Zsóri, Bognár I.
Puskás Akadémia: Markek – Szolnoki (Plsek, 46.), Golla, Stronati, Brandon – Batik, Levi (Favorov, 46.), Corbu – Soisalo (Slagveer, 46.), Gruber (Colley, 59.), Nagy Zs. (Komáromi, 86.).
gól: Batik (10.), Gruber (38.), Corbu (65.), Nagy Zs. (74.), Favorov (91.)
sárga lap: Stieber (45+3.), illetve Corbu (58.)

Olvasói sztorik