Magyar foci

Másfél év után gólt szerzett a magyar csatár, akinek eddig sokszor sírásra állt a szája

kisvardafc.hu
kisvardafc.hu

Nagy nap volt a mostani Kisvárdán, egyfelől a szezonban először hazai pályán játszott a csapat – a gyepszőnyeg megfertőződött és cserélni kellett, emiatt kellett eddig mindig idegenbe utazni –, valamint győzni tudott Mátyus János együttese, amely hátrányból fordítva verte 2-1-re a Mezőkövesdet. A kisvárdaiak ezzel elmozdultak az utolsó helyről, ahová épp Kuttor Attila csapata csúszott vissza.

A Mezőkövesd egy öngóllal szerzett vezetést, Stefan Drazic labdájába Széles lépett bele, és talált a saját kapujába. Egy furcsa tizenegyessel egyenlítette a Kisvárda (itt lehet megnézni a szituációt), majd a 41. percben jött Balogh Norbert, aki fejjel szerezte meg a győztes gólt.

A 27 éves, kétszeres magyar válogatott csatár másfél év után volt ismét eredményes.

Legutóbb még a Dunaszerdahely labdarúgójaként, az ősi rivális Slovan Bratislava kapuját vette be 2022 áprilisában. Akkor még a Honvéd kölcsönjátékosaként szerepelt Dunaszerdahelyen, a szlovák élvonalban szereplő klub pedig tavaly nyáron végleg megszerezte , de aztán fél szezon után kölcsönadta őt a Vasasnak, majd idén júliusban a Kisvárdának.

„Norbi személyiségjegyei és a mentalitása valóban eltérő attól, amit az általunk alkalmazott játékosok képviselnek. Sokat beszélgettem a volt csapattársaival, edzőivel és mindenhol ugyanazokat a javarészt negatív véleményeket hallottam vele kapcsolatban, de azt senki nem mondta, hogy mi a megoldás. Ő egy érzékeny gyerek, másképp kell hozzányúlni, más oldalról kell megközelíteni a motivációs fázisát. Grozav személyében volt már hasonló játékosom, belőle sikerült kihozni a maximumot.

Nem a felkészülése, a munkához való hozzáállása a probléma, hanem a kicsit gyerekes viselkedése, aki könnyen feladja nehéz szituációkban és ezért sokszor „sírásra áll a szája”. Nekem az a feladatom, hogy ebből a gyerekből embert csináljak

nyilatkozta még a nyáron a csakfoci.hu-nak Révész Attila, miután a Kisvárda bejelentette a játékos érkezését.

NB I, 10. forduló

Kisvárda Master Good-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (2-1)
Kisvárda, 2150 néző, v.: Pillók

 

Kisvárda Master Good: Kovács M. – Cipetic (Stefan, 90.), Lippai, Széles, Alic (Körmendi, 76.) – Melnyik, Ötvös – Camaj, Makowski (Ilievski, 60.), Balogh N. (Navratil, 60.) – Mesanovic (Nikolov, 76.)

Mezőkövesd Zsóry FC: Piscitelli – Kállai, Beriasvili (A. Lukic, a szünetben), Pillár, Vajda S. – Cseke (Lehoczky, 71.), Gomis, Nagy G. (Brtan, 85.) – Cseri – Drazic, Szalai J. (Ugrai, 71.)

gólszerzők: Cipetic (29., 11-esből), Balogh N. (41.), illetve Széles (22., öngól)

sárga lap: Nagy G. (20.), Beriasvili (28.)

Kapcsolódó
A magyar válogatott focista sem hitte el, mekkorát mentett a védő
Kevin Denso számára a jelek szerint nincs vesztett helyzet.
Olvasói sztorik