Videó

Trapézpálya

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Trapéz alakú volt a gönyűi focipálya – írja a Kisalföld, és ez a bizarr megállapítás minden túlzást nélkülöz. Úgy igaz, ahogy van. A Google Térkép mutatta meg, hogy a gönyűi focipálya egyik oldalvonala méterekkel rövidebb, mint a másik. A hibás kimérést nyáron javították, sőt a gyepet a pálya alá telepített öntözőberendezés is gondozza.

Érdekes, hogy a pályakimérési hiba évtizedeken keresztül a helyi játékosoknak és az ellenfeleknek sem tűnt fel, pedig az egyik oldalvonal tényleg méterekkel rövidebb volt, mint a másik.

– Az internetes térkép műholdas verziójának segítségével vettük észre, hogy a pályánk méretei valóban hibásak Idén nyáron több felújítást is el szerettünk volna végezni, természetesen újból kimértük a pályát, és az egyik kaput át is kellett helyezni – mondta Vígh Tibor, a Gönyű SE elnöke.

A megyei másodosztály Győri-csoportjában idén bajnoki címet szerző, a megyei első osztályban az őszi meccsek után kilencedik helyen álló csapat pályája alá öntözőberendezést telepítettek, a gyepet pedig az ETO-stadion szakembereinek segítségével frissítettek fel a nyári korszerűsítések során.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik