Videó

Tartalékos tartalék

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

A szövetség illetékesei elkövették azt a hallatlan bravúrt, hogy ugyanarra a napra tették a Haladás soproni NB II-es meccsét és győri Ligakupa-találkozóját. Nem csoda, hogy szombathelyi szempontból mindkét mérkőzésnek vereség lett a vége. A Ligakupában az ETO magabiztos játékkal, 5-1-re nyert. A kötelező győzelem már a bemelegítésnél megfogalmazódott a hazai szurkolókban, hiszen a Haladás kényszerűségből az U19-csapatával érkezett, el is kellett halasztani a két klub ugyanerre a hétvégére kisorsolt U19-bajnokiját.

A szombathelyi fiatalok lelkesen és bátran játszottak, így hiába volt mezőnyfölényben a házigazda, az ötvenedik percben még döntetlen volt az állás. Aztán lendületes gyors támadásokkal a második félidőben fölényessé vált a győzelem. A szlovén Kronaveter volt a legaktívabb a gólokat tekintve, de szokásához híven az előkészítésben is jeleskedett. A csapat lendülete ezúttal a Dudás Ádám, Rati Aleksidze páros beállítása után vált még markánsabbá, akárcsak az első fordulóban Kispesten, ezúttal is mindketten feliratkoztak a góllövők közé. A Haladásból a játékot szervező Németh Márió szép megmozdulásai mellett a gólszerző Tóth László higgadtsága mindenképpen kiemelendő.

Így az ETO elégedett lehet, mert a körülményekhez képest sok gólt rúgtak játékosai, de a szombathelyieket is dicséret illeti, hiszen ők talán elfogadható különbségű vereséget szenvedtek.

Olvasói sztorik