Videó

Száz helyzet

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

A Kozármisleny hazai pályán 1-0-ra nyert a Sopron ellen az NB II Nyugati-csoportjának harmadik fordulójában.

Néha bizony bolond játék a futball! Előfordul, hogy egy csapatnak száz helyzete van, mégsem képes gólt lőni, míg az ellenfél egy próbálkozásból betalál, és megnyeri a meccset. Kis túlzással ezúttal is történt.

Az első félidőben a hazai csapat igyekezett megszokott játékát hozni. A játékosok nem rugdosták el céltalanul a labdákat, helyenként szépen és tetszetősen játszottak. A rutinos Sopron ezzel szemben felívelésekkel próbálkozott, illetve pontrúgásokból és bedobásokból veszélyeztetett. Ettől függetlenül bár 0-0-ra állt a mérkőzés a szünetben, a nézők mégsem unatkoztak, hiszen mindkét kapu előtt akadtak helyzetek, sőt a vendégek egy tizenegyest is kihagytak.

Az 54. percben aztán szabadrúgáshoz jutott a Kozármisleny. A Koller ellen elkövetett szabadrúgás mögé maga a sértett állt, lövése a sorfalon megpattant, majd a kapussal ellentétes oldalra a hálóba hullott.

https://www.youtube.com/watch?v=x8TcyTwD0_

A Kozármisleny a második félidőben tudatosan próbálta támadásait építeni, ezzel szemben a Sopron – amely még nem keltette összeszokott csapat benyomását – kicsit ad-hoc jelleggel próbált meg támadni. Leginkább a felívelésekkel próbálkoztak és a lecsorgó labdákból igyekeztek veszélyes befejezéseket kialakítani. A gól után a baranyaiak eldönthették volna a találkozót, hiszen számtalan ígéretes támadást vezettek, de nem mindig lett belőle helyzet. A 70. perctől volt a Sopronnak egy jó 10-15 perce, amikor az ő akaratuk érvényesült és közel álltak az egyenlítéshez, ekkor a szerencsére is szükség volt, hogy megőrizze a vezetést a hazai csapat. Ha nehezen is, de sikerült átvészelniük ezt az időszakot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik