Magyar foci

„Nagyon tetszett Klopp őrültsége” – így szerződött Liverpoolba Szoboszlai

Daniel ROLAND / AFP
Daniel ROLAND / AFP
Kis pletykának indult, de hamarosan Szoboszlai Dominik sem tudta megállni, hogy ne ellenőrizze naponta az angol híreket, vajon tényleg szeretné-e őt szerződtetni a Liverpool labdarúgócsapata. A magyar középpályás új klubja hivatalos honlapján mesélt a nyáron történtekről.

„Hárman vagyunk, az ügynököm, apám és én. Nem számít, mi történik, senki sem határoz egyedül, mindig hárman döntünk” – mondta Szoboszlai a Liverpoolfc.com-nak. Elmondta, hogy ügynöke mindig csak akkor keresi, ha van valami konkrétum, de miután barátai felhívták a figyelmét az angol klubbal kapcsolatos pletykákra, egyre rendszeresebben és türelmetlenül frissítette a híroldalakat.

„Aztán a menedzserem írt a WhatsApp-csoportunkban a Liverpool érdeklődéséről. Addig semmit sem közölt, mert azt sohasem szereti mondani, hogy «lehetséges». Csak akkor szól, ha valami miatt közel a döntés. De persze látva a pletykákat, minden nap írtam neki, hogy történt-e valami. Tudni akartam. Ő meg csak annyit közölt, ne aggódjak, várjak.”

A dolog július első hétvégéjén gyorsult fel, amikor megkötötték az üzletet.

Minden három nap alatt történt

– emlékezett vissza Szoboszlai, aki Liverpoolba repült orvosi vizsgálatra, majd aláírta a szerződését. Vasárnap délután pedig a klub hivatalosan is bejelentette az érkezését.

A középpályásnak voltak már tapasztalatai a Liverpoolről és az Anfield Roadról, hiszen 2019-ben szerepelt ott a Salzburggal és nagy mérkőzésen csupán 4-3-as vereséget szenvedtek az osztrákok. Ennek ellenére a hangulat és Jürgen Klopp menedzser szenvedélye óriási benyomást tett rá.

„Ez az egyik legjobb stadion, ahol valaha játszottam, pedig nagyon sok létesítményben pályára léptem már. A szurkolók és a játékosok is hihetetlenek voltak, és nagyon tetszett Klopp őrültsége. Természetesen kedves ember és jó személyiség, de az az energia, amit a pálya szélén mutat… olyan, mintha velünk futballozna.”

Olvasói sztorik