Futsal

Meglepő döntés az NB I-ben: távozik a Haladás edzője

Lódi Tamás a gyenge szereplés miatt állt fel a szombathelyi kispadról.

Távozik a Swietelsky-Haladás VSE élvonalbeli teremlabdarúgó-csapatának kispadjáról Lódi Tamás vezetőedző, de lehet, hogy játékosként a klubnál marad.

A sportág hazai legendájaként számon tartott, nyolcszoros bajnok, 173-szoros válogatott Lódi az előző szezon alapszakaszának hajrájában került Szombathelyre – Győrben az aktív játékkal hagyott fel a zöld-fehér kispadért. Bronzéremmel zárt a Haladás, amely az új idényt viszont meglepően gyengén egy győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel kezdte. A felsőházat célozta meg a csapat, de lassan a bennmaradásért kell küzdenie…

– Nem történt semmi különös, a csapat rosszul szerepelt, én felajánlottam a lemondásomat, amit a vezetőség elfogadott – fogalmazott higgadtan Lódi Tamás a vaol.huoldalon. – A nyáron jeleztem a vezetőség felé, hogy jó lenne erősíteni, de legalább egy kicsit frissíteni, bővíteni a keretet. Kértem néhány játékost, akik végül nem igazoltak Szombathelyre. Az elmúlt két évben egyaránt harmadik lett a csapat, a gárda magja évek óta együtt játszik, kicsit fásultak a srácok, törvényszerű volt a visszaesés.

Lódi hangsúlyozta: nem bánta meg, hogy felhagyott a játékkal, és kipróbálta magát edzőként, az elmúlt bő fél évben sokat tanult.

– Köszönöm a Haladásnak, hogy lehetőséget adott nekem. Ma már pontosan tudom például, hogy mikor kellett volna határozottabbnak lennem. Ha a játékomra az új edző igényt tart, megpróbálok segíteni a társaságnak. Összességben egyébként sokkal több pozitív élmény ért az elmúlt hónapokban, mint negatív, örülök, hogy Szombathelyen dolgozhattam, sajnálom, hogy a vége így alakult.

Bokor Zsolt szakosztályvezető kifejtette: fájó a kialakult helyzet számukra, mert jó szakembert és jó embert ismertek meg Lódi személyében. Ideiglenesen az eddigi másodedző, Bánfalvi Zsolt irányítja a csapatot.

Olvasói sztorik