Nemzetközi foci

Ez a bejelentés meglephette a Barcelona futballszurkolóit

Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Azok után, hogy két héttel ezelőtt a futballért felelős igazgató, Mateu Alemany bejelentette, hogy a szezon végeztével távozik a Barcától, hasonló döntést hozott Jordi Cruyff, a klub sportigazgatója is.

A klub kedden megerősítette, hogy a legendás Johan Cruyff 49 éves fia, távozik a klubtól, amint szerződése június végén lejár.

Jordi Cruyff a szezon végén nem újítja meg sportigazgatói szerződését, mert új szakmai kihívásra vágyik

– írta közleményében az FC Barcelona.

Jordi – édesapja nyomdokain haladva – a Barcelonában kapta meg első profi szerződését, később szerepelt többek között a Manchester Unitedben, az Espanyolban és az ukrán Metalurh Doneckben. Pályafutását 2010-ben a máltai Valletta FC-ben fejezte be.

Később dolgozott sportigazgatóként a ciprusi AEK Larnaca és az izraeli Maccabi Tel-Aviv csapatainál, utóbbinál edzőként is dolgozott. A csúcsot az ecuadori szövetségi kapitányi poszt jelenthette volna, de 2020-ban hat hónap elteltével, a koronavírus miatt meccs nélkül távozott posztjáról.

2021-ben tért vissza a Barcához – ahol szorosan együttműködve Alemanyvel – segített a klubnak talpon maradni a nehéz pénzügyi időszakban.

Hogy mi a terve azt, nem tudni, az ESPN viszont azt írta, a távozó Alemany az Aston Villához szerződik, míg Barcelonában szerepet kaphat a klub korábbi Eb-ezüstérmes portugál középpályása, Deco.

Kapcsolódó
A Real Madrid játékosának haláláról énekeltek az ünneplő Barca-drukkerek
A bajnoki cím ünneplése közben a riválisról sem feledkeztek meg.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik