Nemzetközi foci

A futballtörténelem leghihetetlenebb talpra állása követte az afrikai csapat tragédiáját

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP
Harminc éve, 1993. április 27-én zuhant le a zambiai futballválogatottat szállító repülőgép, amelynek a fedélzetén harmincan utaztak. A tragédiában egy ígéretes csapat veszett oda, de a legnagyobb sztár, az Európában játszó Kalusha Bwalya vezérletével a válogatott hihetetlen gyorsasággal állt talpra, és egy évvel később már Afrika Kupa-döntőt játszott.

1993 áprilisának végén sűrű programja volt a zambiai fociválogatottnak: a csapat április 25-én 3-0-ra győzött Mauritius ellen az Afrika Kupa selejtezőjében, majd két nappal később Szenegálban lett volna jelenése a vb-selejtező második fordulójában esedékes meccsen.

Az anyagi gondokkal küszködő zambiai szövetség nem tudta kivitelezni, hogy különgépet béreljen a csapat számára, így a hadsereg tulajdonában lévő DHC-5D Buffalo típusú repülővel indult útnak a társaság. A gépet, amelyet a hadseregnél teherszállításra használtak, rövid távú repülésekre tervezték, épp ezért a Dakarig tartó útra három megállót is beiktattak, hogy meg lehessen tankolni a repülőt.

A gépre összesen harmincan szálltak fel: a tizennyolc focista és az ötfős személyzet mellett két edző, egy csapatorvos, három szövetségi vezető, valamint egy újságíró tartózkodott a fedélzeten.

A repülő a tervezettnél hat órával később szállt fel Lusakából, Zambia fővárosából, majd egy ötórás út után landolt az első megállóhelyén, a kongói Brazzaville-ben.

A gép 1992 decembere és 1993 áprilisa között nem volt használatban, így a szenegáli út előtt két próbarepülést is végrehajtottak, és csak utólag, túl későn derült ki, hogy gondok adódtak a motorral. A második megálló a gaboni Libreville volt, és amikor a gép útnak indult volna a harmadik állomás, az elefántcsontparti Abidjan felé, a felszállás után a bal oldali hajtómű kigyulladt.

Műszaki hiba és emberi mulasztás együttesen vezetett a tragédiához

Ez talán még orvosolható probléma lett volna, ám egy 2003-as gaboni jelentés szerint a csapatot már a mauritiusi meccsre is elszállító, fáradtsággal küszködő pilóta elnézte a hibajelzést, és a működő hajtőművet állította le. Ez pedig végzetesnek bizonyult, mivel a gép még emelkedésben lett volna, ám az elromlott, illetve a tévesen leállított hajtómű miatt zuhanásba kezdett, és 500 méterre a parttól az Atlanti-óceánba csapódott.

A szerencsétlenségben elhunyt játékosok közül az egyszeres válogatott védő, Kenan Simambe volt a legfiatalabb, mindössze 18 éves, a legidősebb pedig a 33 éves kapus, Richard Mwanza. Szintén 33 évesen vesztette életét a 115 meccsével akkor válogatottsági rekordernek számító másik kapus, David Chabala, aki ma az örökranglista második helyén található Kennedy Mweene (122 válogatott mérkőzés) mögött.

A balesetben elhunyt 18 focistát a lusakai Függetlenségi Stadion mellé temették, pénteken ennél az emlékműnél tartottak megemlékezést. Miután kiderült, hogy a gép nem volt megfelelő műszaki állapotban, hosszas jogi huzavona kezdődött, végül 2002-ben az a döntés született, hogy az áldozatok családjai között 4 millió dollárt osztanak szét kártérítés címén.

A legnagyobb sztár túlélte, és elkezdett új csapatot építeni

A csapat kapitánya, egyben legnagyobb sztárja, Kalusha Bwalya nem tartott a csapattal, ugyanis Európában, a PSV Eindhovenben légióskodott, és egyénileg utazott volna a dakari vb-selejtezőre. A már 1985 óta Európában, a Cercle Bruggéban játszó Bwalya az 1988-as szöuli olimpián adta el magát, amelyen Zambia egészen meghökkentő, 4-0-s sikert aratott Olaszország ellen a csoportkörben, és a csatár mesterhármast szerzett.

A tornán végül hat góljával a szovjet Igor Dobrovolszkijjal holtversenyben a második helyen zárt, a hét találattal gólkirály Romário mögött. Romário aztán a PSV-ben csapattársa lett Bwalyának, úgyhogy az 1991, valamint 1992-es bajnoki címet közösen ünnepelhették.

A válogatott tragédiája után Bwalya volt az, aki elkezdte toborozni a játékosokat a helyi klubokból, hogy újjáépítse a csapatot. Iszonyúan nehéz feladatot vett a nyakába, mivel a legjobb zambiai csapat, a Power Dynamos öt játékosát vesztette el a szerencsétlenségben. A futballvilág összefogott, hogy segítő kezet nyújtson Zambiának, a dánok például labdák és edzésfelszerelés mellett küldtek egy rutinos edzőt, Roald Poulsent is, az ő dolga volt, hogy gardírozza a Bwalya által verbuvált csapatot.

A győztes újrakezdés ellenére a nagy álom nem jött össze

Alig több mint két hónappal a légikatasztrófa után a zambiai válogatottnak már tétmeccsen kellett pályára lépnie, és a Marokkó elleni vb-selejtező nem indult jól, mert a vendégek Rasid Daudi őrült nagy góljával megszerezték a vezetést. Az 50 ezer néző által hajtott zambiai csapat azonban nem tört össze, Kalusha Bwalya egy pazar szabadrúgásból egyenlített, majd névrokona, a szintén Európában légióskodó Johnson Bwalya megszerezte a győztes gólt.

„A zambiai válogatott eltávozott, de most itt egy másik csapat, és remélem, elérjük a célunkat, és ott leszünk a vébén” – mondta Bwalya a 2-1-es siker után.

Zambia egészen közel volt ahhoz, hogy kijusson az Egyesült Államokban rendezett tornára, 1993 októberében úgy utazhatott Marokkóba, hogy ha nem kap ki, története során először kvalifikálja magát a világbajnokságra. A kapufa azonban kétszer is a hazaiakkal volt, akik Abdeszlam Laghrisszi góljával 1-0-ra nyertek, és ezzel megváltották a jegyüket a vébére.

A vereség nemcsak azért volt fájdalmas Zambia számára, mert nem jött össze a vb-részvétel, hanem azért is, mert ronda utóélete volt a meccsnek. Az országban ugyanis szárnyra kelt egy olyan teória, hogy a válogatott gépét a gaboni légierő lőtte le, és a két nemzet közötti feszült diplomáciai viszony csak tovább romlott, amikor a Marokkó elleni meccset gaboni bíró, Jean-Fidèle Diramba vezette.

A gaboni szempontból kellemetlen utalgatások egészen addig folytatódnak majd, amíg mindenkiben ilyen élénken él a válogatott tragédiájának emléke. És nem segít a felejtésben a gaboni bíró diadalittas vigyora a Marokkó elleni vereség után

– írta a Times of Zambia nevű lap.

1994-ben még nem sikerült, 2012-ben viszont már igen

A csalódottság és a fájdalom után aztán a válogatott 1994-ben gondoskodott arról, hogy a zambiai emberek újra mosolyogjanak, mivel a Tunéziában rendezett Afrika Kupán fantasztikusan szerepelt az ekkor már a skót Ian Porterfield által irányított csapat. Kezdésnek a Sierra Leone elleni 0-0-val és az Elefántcsontpart elleni 1-0-s sikerrel megnyerte a csoportját, majd az egyenes kieséses szakaszban előbb Szenegált (1-0), majd Malit (4-0) ejtette ki, így bejutott a fináléba, ahol Nigéria várt rá.

A tuniszi döntőben egy szöglet utáni Litana-fejessel Zambia szerzett vezetést, de a Sporting sztárja, Amunike gyorsan egyenlített, majd a második félidő elején megszerezte a győztes gólt is.

A döntő után nemcsak a nigériai, hanem a zambiai játékosokat is hősökként fogadták hazájukban, hiszen a válogatott egy év alatt főnixmadárként támadt fel hamvaiból. Ami nem sikerült 1994-ben, az 2012-ben végül összejött Zambiának, a francia Hervé Renard által irányított válogatott tizenegyesekkel verte Afrika Kupa döntőjében a Kolo és Yaya Touréval, Gervinhóval, Salomon Kalouval és Didier Drogbával felálló Elefántcsontpartot, és ezzel először lett a kontinens legjobbja.

A tündérmeseszerű történetnek különös keretet ad, hogy a döntőt abban a gaboni stadionban rendezték, amely mindössze pár kilométerre található az 1993-as repülőgép-katasztrófa helyszínétől. A csapat még a döntő előtt elment a tragédia helyszínére, és a játékosok virágokat dobtak a tengerbe, hogy leróják kegyeletüket az elődök előtt.

„Megható élmény volt, ugyanakkor megerősített minket. A repülő Gabonban zuhant le, mi pedig ugyanott nyertük meg az Afrika Kupát. Mi ez, ha nem a sors keze?” – magyarázta Renard.

FRANCK FIFE / AFP
Olvasói sztorik