Nemzetközi foci

Kell ennél nagyobb dráma? A kapus szerzett gólt a 95. percben

Martin Rickett/PA Images via Getty Images
Martin Rickett/PA Images via Getty Images

Közelít a végéhez az angol másodosztályú bajnokság, a Coventry pedig nagy csatában van azért, hogy megcsípjen egy rájátszás helyet és a feljutásért játszhasson. A csapat jelenleg ugyan a nyolcadik, de szerda este fontos pontot szerzett, mert a közvetlen rivális Blackburn ellen tette és így nem hagyta meglépni a Roverst.

Az egyenlítő gólt ráadásul a kapus, Ben Wilson szerezte a 95. percben.

Wilson egy szögletnél húzódott előre, a labda érkezett is a kapu elé a sűrűbe, a jó ütemben érkező kapus pedig valahogyan besodorta azt. A Blackburn részéről reklamáltak ugyan, hogy kezezés történt, a játékvezető érvényesnek ítélte a találta.

Mit reklamálnak? Le kellett volna zárniuk a meccset, nem tették. Szerencsénk volt ugyan, de megdolgoztunk érte, nemde? Elismerés jár Bennek, ott volt, ahol egy csatárnak kellett volna

mondta a Guardiannek Mark Robins, a Coventry edzője.

Csapata egypontos hátrányban van a hatodik, már rájátszást érő helyen álló Blackburn mögött. Eddig annyi dőlt el, hogy a Burnley biztosan feljut, mert az első két hely valamelyikén végez.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik