Nemzetközi foci

Tizenegyesekkel verte Anglia Brazíliát a futballtörténeti meccsen

Több mint 83 ezren látták, ahogyan az Európa-bajnok női válogatott legyőzi dél-amerikai riválisát.

A futballtörténelem során először rendezték meg a női Finalissimát, amelyen az Európa-bajnok és a Copa América győztese játszott egymással, ebben az esetben Anglia és Brazília. Az angol válogatott végül 1-1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel (4-2) győzött.

A Wembley Stadionban rendezett találkozót több mint 83 ezer néző követte a helyszínen.

Az angolok egy gyönyörű összjáték után a 22. percben szereztek vezetést, amikor a második hullámban érkező Ella Toone magabiztosan a kapuba lőtte a lekészített labdát. Lauren James is betalált az első félidőben hazai oldalról, de lesről, amit a VAR is megerősített, így maradt az 1-0.

Dél-Amerika bajnoka a szünet után új erőre kapott, ám sokáig csak helyzetei voltak, az egyenlítés nem akart összejönni. A 93. percben viszont az angol kapus Andressa elé ejtette a labdát, amit a brazil játékos góllal büntetett.

Jöhettek a tizenegyesek, amikor is a második párban mind a két oldalon védeni tudtak a kapusok. Míg Anglia innentől kezdve nem hibázott, a brazil csapatkapitány, Rafaelle a kapu fölé lőtt, ez pedig döntőnek bizonyult. Sarina Wiegmans szövetségi kapitány irányításával Anglia már 30 veretlen meccsnél tart.

Olvasói sztorik