Nemzetközi foci

A megye I-ből is be lehetett kerülni a válogatottba

deac.hu
deac.hu

A megye I-ben szereplő DASE focicsapatában szereplő Hamza Khan meghívót kapott a pakisztáni válogatott márciusi edzőtáborába, számolt be róla a dehir.hu.

Rengeteget tanulhattam a társaktól és az edzőtől is. Nagyon hasznos volt az ott eltöltött idő. Mindig csapatjátékosnak tartottam magam, de bekerülni a keretbe és a nemzeti csapat sikeréért dolgozni egészen más, fantasztikus érzés volt

mondta a megyei lapnak a játékos, aki végül a 23 fős szűk keretbe már nem került be.

Az Angliában és Üzbegisztánban nevelkedett, 23 éves Khan korábban játszott a pakisztáni élvonalban is, jelenleg a Debreceni Egyetem gazdálkodás és mendzsment szakos hallgatója. A megye I-es bajnokság ötödik helyén álló DASE csapatában többségében hazai és külföldi egyetemisták, valamint utánpótlás játékosok szerepelnek, a keret a DEAC műfüves pályáján készül heti háromszor. A klub edzője, Kovács Miklós a dehir.hu-nak jó mentalitású játékosként jellemezte Hamza Khant, akit bal oldali belső védőként játszatnak, mert jól fejel és a bal lába is kiváló.

A labdarúgó abban bízik, hogy a jövőben is meghívják a pakisztáni nemzeti csapatba. Pakisztán a legfrissebb világranglistán a 196. helyen áll.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik