Nemzetközi foci

„Olyan játékos, akit ellenfélként is fantasztikus nézni” – a Juve klasszisáról áradozott Sallaiék edzője

Marco BERTORELLO / AFP
Marco BERTORELLO / AFP

Ángel Di María góljával nyert a Juventus a Freiburg ellen az Európa Liga nyolcaddöntőjének első felvonásán.

A Juve sokat köszönhet a világbajnok argentin szélsőnek, mivel az előző körben, a Nantes ellen a visszavágón az ő triplájával nyert a csapat, és most az ő fejesével jött össze az egygólos előny a freiburgi visszavágóra.

A Sallai Rolandot 59 percig bevető német klub edzője, Christian Streich a lefújás után elismerően nyilatkozott Di Maríáról.

Olyan játékos, akit ellenfélként is fantasztikus nézni. Mindent megpróbáltunk, hogy megállítsuk, de hihetetlenül intelligens, és kellő rutinnal felvértezett klasszis. A végén láttam, hogy görcsöt kapott, ami azt jelzi, milyen keményen dolgozott a Juventusért. Di Maríát nézni mindenki számára felüdülés, aki imádja a futballt

– mondta Streich.

A Freiburg edzője elismerte, a Juventus megérdemelten nyert, de hozzátette, a visszavágón mindent beleadnak majd, hogy megfordítsák a párharcot. A Freiburg úgy áll az ötödik helyen a Bundesligában, hogy csak két pontra van a harmadik Union Berlintől. Sallaiék a hétvégén a 16. helyen álló Hoffenheimet fogadják.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik