Nemzetközi foci

Bronson és Schwarzenegger oldalán is játszott a vb-sztár, akinek bombáját Cristiano Ronaldo is megirigyelte volna

Central Press / Getty Images
Central Press / Getty Images
Nehéz megállapítani, hogy futballistaként vagy színészként futott be nagyobb karriert a paraguayi Florencio Amarilla Lacasa. Hogy a nevét nem ismerjük, nem csoda, pedig a paraguayi szélső elmondhatta magáról, hogy az 1958-as vébén két gólt lőtt annak a francia válogatottnak, amelyben a legendás Just Fontaine triplázott, és hogy talán az egyetlen (de biztosan az első) válogatott labdarúgó a világon, aki Oscar-díjas filmben szerepelt.

Amarilla 1935. január 3-án született a paraguayi Coronel Bogadóban. Elmondása szerint nem ismerte az anyját, gyermekkorának egy részét Argentínában töltötte, ott tanult meg futballozni, és amikor később visszatért hazájába, a Club Buenaventura de Coronel Bogado után töltött időszak után 18 évesen a Nacional de Asunciónban lett profi.

1958-ban a Club Olimpiához szerződött, de nem volt sok maradása, mert abban az évben szerződtette a spanyol Real Oviedo. Élete formájában volt, amit a válogatottban is bizonyított.

A világbajnoki selejtezőkön mesterhármast ért el Uruguay ellen (5-0), így Paraguay kijutott a vébére. A társulat akár a csoportkörből is továbbjuthatott volna, hiszen a franciák elleni 7-3-as vereség után (Amarilla kettő, az ellenfélnél a szerdán meghalt legendás Just Fontaine három gólt szerzett) 3-2-re legyőzte Skóciát, ám egy ki-ki mérkőzésen 3-3-ra végzett Jugoszláviával, és csak csoportharmadikként zárt.

Egyes statisztikák szerint 13 meccsen hat gólig jutott a nemzeti csapatban, más forrás szerint 31-szer játszott a legjobbak között – így vagy úgy, a paraguayi szövetség honlapján egy szót nem lehet találni róla…

Ballábas, szorgalmas, gyors és ravasz szélső volt, a lábai két dór oszlopra emlékeztettek. Olyan erővel lőtte meg a labdát, hogy bombáját Cristiano Ronaldo is megirigyelhette volna

írták róla.

Oviedóban 1958 és 1961 között szerepelt, 33 mérkőzésen négyszer volt eredményes. Bár nem szerzett magának állandó helyet a kezdőcsapatban, elégedettek voltak vele, és ki tudja, mire viszi, ha nem szakad el az Achillese.

A barcelonai műtétet saját zsebből fizette ki, de nem lett többet olyan jó a lába, mint előtte volt.

1961-ben Elche, egy évvel később a Mallorca szerződtette, öt évet húzott le abban a spanyol élvonalban, amelynek akkoriban Puskás Ferenc és Kocsis Sándor voltak a legnagyobb sztárjai. A lába azonban nem bírta a terhelést, így jött két másodosztályú szezon a Constancia, majd a Hospitalet csapataiban, 1965-től pedig az Abarán, a Manchengo és az Alméria színeiben már a harmadik ligában szerepelt.

1972-ben vonult vissza, kicsit edzősködött, hiszen a futballtól nem tudott elszakadni, ám ezzel párhuzamosan egy új karrier is megtalálta: a filmipar.

Elmerült a spagettiwestern világában

Persze nem azért, mert benne látták a jövő nagy sztárját, egyszerűen markáns arcéle alkalmassá tette az indián- és rosszfiú-szerepekre. A mozi véletlenül keresztezte az útját, viccesen hangzik, de Amarilla így emlékezett vissza a történtekre:

A Gran Hotelben söröztem, amikor egy rendezőasszisztens, a két méter magas Antonio Tarruella odalépett hozzám. Meglátta az indián arcomat és megkérdezte, szeretnék-e szerepelni egy filmben.

Az 1968-as film a 100 puska címet viselte, a westernben a Piszkos tizenkettőből ismert Jim Brown játszotta a főszerepet Raquel Welch és Burt Reynolds társaságában. Amarilla gyorsan barátságot is kötött velük.

Miután Európa egyetlen sivatagja, a Tabernas-sivatag éppen Alméria városa közelében volt, több mint 300 westernt forgattak a környéken az 1960-70-es években. A térség adott otthont többek között Sergio Leone spagettiwesternjeinek, itt forgatták az Egy maréknyi dollárért, a Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf, vagy éppen a Volt egyszer egy vadnyugat című klasszikusokat.

Ettől kezdve Amarilla az almeriai forgatások állandó szereplője lett: fizikai erejének és lovaglótudásának köszönhetően rengeteg filmben statisztált, később kisebb szerepeket is kapott.

Olyan színészekkel szerepelt együtt, mint Lee Van Cleef, Yul Brynner, Charles Bronson (Chato földje, Valdez lovai), Alain Delon (Vörös nap), Faye Dunaway (Doc Holliday), vagy Arnold Schwarzenegger (Conan, a barbár).

A szerepe szinte mindig ugyanaz volt: indiánfőnök, mert guarani arcának nem volt szüksége sminkre. Beszélnie nem sokat kellett, de ha mégis, akkor igazi apacsnak, sziúnak vagy komancsnak tűnt, köszönhetően a guarani nyelvnek, amelyből mindig a legtöbbet hozta ki.

A csúcsot mégis A tábornok című film jelentette a számára, amely a második világháború legendás katonájának, az amerikai George Pattonnak életét mutatta be.

A monumentális alkotás 1971-ben elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat – Amarillával a statiszták között.

Egy stadion lett az otthona

Aztán ahogyan leáldozott a western korszaka, és a televízió, majd a videó átvette az irányítást, egyre kevesebb munkát kapott. Hogy megéljen, cipőket és könyveket árult, majd 2006-ban, 71 évesen a Club Comarca de Níjar csapatánál lett szertáros. A stadion egyik helyiségében lakott, és ugyan a klub vezetői felajánlottak neki egy panellakást, azt mondta, szeret szabadon élni.

Korán kelek, sétálok, futok, így vagyok boldog. Aztán a nap hátralévő részében a felszerelést rendezem, teljesen a csapat rendelkezésére állok

mondta.

Hihetetlenül népszerű figura volt, a klub elnöke megjegyezte, hogy nem ismert olyan embert, aki annyi karácsonyi ajándékot kapott volna, mint Amarilla. De Oviedóban sem feledkeztek meg róla, a klub időközönként tiszteletjegyet küldött neki, fizették a repülőjegyét és a szállását.

2008-ban Juan Gabriel García megírta az élettörténetét az Amarilla: a futballista, aki színész akart lenni (Amarilla: el futbolista que quiso ser actor) címmel, amelyet egy helyi fesztiválon mutattak be.

Egy évvel később, 2009-ben az Alméria csapata kitüntetette.

2012. augusztus 25-én, 77 évesen halt meg a spanyolországi Vélez-Rubio városában.

Olvasói sztorik