Nemzetközi foci

Majdnem elhagyta a frissen megnyert kupát a ManUnited edzője

Glyn KIRK / AFP
Glyn KIRK / AFP
Ez a serleg már megvan, ő már a következő felé tart, jegyezte meg viccesen Erik ten Hag, a Manchester United edzője,. miután a Newcastle United elleni Ligakupa-döntő megnyerése után teljesen megfeledkezett a trófeáról és majdnem a sajtótájékoztató helyszínén felejtette.

A holland szakember magával vitte a trófeát a mérkőzés utáni kötelező értekezletre, majd miután válaszolt a kérdésekre, felállt, és elsétált volna, amikor hirtelen a fejéhez kapott, hogy valamit elfelejtett.

Ten Hag első nagy győzelmét aratta, amióta a nyáron megérkezett az Old Traffordra, ezzel a győztes döntővel véget ért a Manchester United 2017 óta tartó sikertelensége – akkor még José Mourinho emelhette a magasba az Európa Liga trófeáját.

„Minden kupa fontos, és az elmúlt néhány hétben, hónapban láttam, hogy Angliában és a Manchester Unitedben ez mit jelent.

Nagy győzelmet arattunk és nagyon boldogok vagyunk. Remélem, ez inspirálóan hat majd, és még több önbizalmat ad

– mondta Ten Hag.

Kapcsolódó
Hat év után nyert újra trófeát a Manchester United
Legutóbb még 2017-ben, az Európa Ligában ért csúcsra a manchesteri csapat.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat
Olvasói sztorik