Nemzetközi foci

Mégis megszerezte a Barca a játékost, akiről 18 másodperc miatt lemaradt

KEVORK DJANSEZIAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
KEVORK DJANSEZIAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
A spanyol labdarúgó-bajnokságban listavezető FC Barcelona leigazolta a mexikói válogatott Julian Araujót a Los Angeles Galaxytól.

A két klub pénteken jelentette be, hogy a 21 éves játékos 2026-ig szóló szerződést írt alá a katalán egyesületnél.

A Barcelona a téli átigazolási időszak utolsó napján azért nem tudta megszerezni Araujót, mert – mint Mateu Alemany sportigazgató elmondta – egy rendszerhiba miatt 18 másodpercet késett a papírmunka regisztrációjával. Akkor a Barcelona a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, most pedig létrejöhetett az átigazolás.

Araujo 2019 márciusában igazolt a Los Angeles Galaxyhez, melynek színeiben azóta 108 tétmérkőzést játszott, 20 gólpasszt adott és kétszer volt eredményes, írta az MTI.

A kaliforniai születésű hátvéd az Egyesült Államok korosztályos válogatottjaiban szerepelt, majd 2020 decemberében a felnőtt együttesben is bemutatkozott. 2021-ben kérvényt nyújtott be a nemzetközi szövetségnek (FIFA), hogy Mexikó válogatottjában játszhasson, és a közép-amerikai ország nemzeti csapatában 2021 decemberében debütált a Chile elleni barátságos meccsen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik